Barátom, csak elmondanám neked, hogy minden reggel, a kávém mellett máris kinyitom valamely félig kész novellámat, és úgy bújok el benne a valóság elől, mint vadnyúl a csalitban. Ma is, a Bükkbe indulásom előtt elővettem a Napszél-t, és azon dolgoztam, mert a valóság folytonos és végtelenített hiátus és deficit, abban viszont, még ha csak félig kész is, minten teljes, és semmiben sem hasonlít a napi valóságomhoz, sokkal inkább a múltam valósághoz, amikor még rendbe volt minden, s a boldogság hazug érzéséhez nem kellett mesterséges módszerekhez folyamodnom.
Már előre rettegek, hogy miként tudok kiegyezni a vevővel, hogy legalább a kertemet válasszuk le az eledandó házikótól. Mert hátha pár év múlva fordulat áll be az életemben, és tudok egy 4x4-es rönkházat építeni oda. Már meg is érdeklődtem egy ukrán faházgyártótól, hogy mibe kerülne. Ez az oktalan és alaptalan optimizmus jele, vagy a realitás teljes hiánya?
C.
