Ez nem Hemingway taknyos-nyálas háborús regénye. Ez saját. És nem is regény. Élet.
Pár héttel ezelőtt elajándékoztam a 222-es Remingtonomat. Pár perccel ezelőtt telefonáltak: vevő jött a 3o-o6-os Springfildemre. Két héten belül másé lesz. Marad még az öreg kakasos 16-os Tula, amivel negyven évvel ezelőtt vadászni kezdtem. Azt hatástalaníttatom. Az ember nem adja el a múltját, még a jelenje érdekében sem. (Bár ez a teátrális mondat hamisan zörög, hiszen a másik kettő is a múltam szoros része volt.)
Ezentúl már csak a regényeimben fogok vadászni. Fejben.
Negyven év nem volt elég belőle?, kérdezem magamtól... Amikor sírás szorongatja a torkom. De. De igen. Elég volt.
Jóllaktam a vérrel.
C.
