"Üvölt, mint fába szorult féreg". Néhány érdeklődőnek elmondtam, ott a múzeum pincéjében látható farkascsapdáról, hogy erről keletkezett a mondás. Van ugyanis egy remek makett odalent, melyben körkörösen kialakították a farkascsapdát, melynek közepén, szintén körbezárva egy bárányt rejtettek, melynek hangjára és szagára odajön a farkas, bemegy az ajtón, keresni kezdi a bárányt ("kinn a farkas, benn a bárány"), és körbe haladva magára csukja az ajtót. És már megfogták, üvölthet bent, mert fába szorult (ugyanis régebben fából készültek ezek a csapdák, de gyermekkoromban még láttam ilyent Szerbiában, de az már drótból készült.
És miért "féreg"? Mert a farkas régies neve "toportyánféreg" volt. Amiről ugyan nem tudják a zoológusok, hogy az aranysakál egyik nagyobb, mára kihalt alfaja lehetett (legtöbben ezt állítják, de nem eléggé bizonyított), vagy a szürke farkas kisebb változata. Ha a Toldy eposzunkra gondolunk, utóbbi lehetett valószínű, mert a nádi farkast lábánál megfogni és eldobni... egy Toldynak!, ahhoz egy nagyobb állat kelletett, mert a sakál alig tíz kilós, amit egy gyerek is el tud dobni.
Ami miatt ez eszembe jutott, hogy úgy néz ki, el kell adnom a komlósi vadászházikómat, mert egyre messzebb kerülvén tőle, nem tudom gondozni, repedezik, bomlik le a fal, elvadul az arborétumom is (34 féle örökzöld, 19 féle fenyő, miként említettem volt).
Akkor ledől életem utolsó dominókockája is.
Akkor üvölthetek fájdalmamban. Mint aki fába szorult.
Úgyse hallja meg senki.
C.
