Amikor a Múzeum megnyitóján beszélgettem vele, és megkérdezték, ki ő, azt mondtam, ő Cs. S., a volt Nimród-főszerkesztő, harmincöt éve ismerem. Most, hogy ma hajnalban a nekrológját írom, úgy kezdem: ő volt Cs. S., a volt Nimród-főszerkesztő, harmincöt éve ismertem.
De kénytelen leszek ezt az írást történelmi- és személyes kontextusba helyezni, mert harmincöt év…
Cs. S.-t , egy vidéki kisváros újságíróját 1978-ban politikai alapon helyezték a Nimród Vadászújság főszerkesztői székébe, noha addig soha nem vadászott. (Ma nem így megy?... csak kérdezem.) A pozíció előfeltétele volt, hogy nevet változtatott, mert volt a gyűlölt Szabad Európa Rádiónál egy Cseke nevű. Igaz, az nem Sándor volt, de ez mindegy: Sándorunk Csekőre változtatta a nevét. A másik feltétele, hogy be kellett lépnie a pártba. ((Ma nem így megy?... csak kérdezem. Melyik pártba?, kérdezed te. Hát az éppen uralkodóba, mondom én)). 1979-ben írtam az első vadásznovellámat, elküldtem a Nimródba. Egy hét múlva levél: Csekő hív, menjek be a szerkesztőségbe, szeretne megismerni. Másnap bementem. Ott ült az íróasztal mögött, ahol egykor Kittenberger. A szék háta mögött a falon Kitty bácsi egyik bivalyának szarva (Jut eszembe: az hol van?... miért nincs a múzeumunkban?) Emlékszem, első gondolatom az volt, hogy milyen szép férfi. Pedig sosem volt ferde hajlamom. Elmondta, hogy szeretné megfiatalítani a Nimródot, és tudja, hogy írok… legyek a Nimród irodalmi szerkesztő-gyakornoka. Köpni-nyelni sem tudtam. De aztán elmondtam, hogy a színészi diplomámon most szárad éppen a tinta, úgyhogy… Nem sértődött meg. Aznap megismertem az akkori szerkesztőség tagjait: Fodor Tamást, Saly Gézát, Balogh Pétert, még a drága emlékű Csergezánt és Studinka Laci bácsit is. (Pár év múlva mindnyájan hirtelen haltak meg, szinte fél éven belül, Csergezán pedig 97-ben. Csekő elpusztíthatatlannak látszott.)
Kilencvenkettőben az emdéefesek ürügyet kerestek, hogy leváltsák Cs.-t. Találtak egy hibásan elszámolt útiköltséget kétezer (!) forintról: egyik napról a másikra kirúgták. (Ma, a simonmágusok évadában, ez enyhén szólva.) Ekkor megalapította a másik, konkurens újságot, a Magyar Vadászlapot. Ekkor kezdődött vadászberkekben az, ami a társadalomban már korábban is volt, és a politika ma is élteti: a mi, és a ti. Mi nem írhattunk az ő lapjukba, ti nem olvashattátok a mi cikkeinket. A „mi komcsijaink” jó komcsik, Martonyi János, és… csak hasból, pl. Szabó Zsolt jó komcsi, de a „ti komcsijaitok” rossz komcsik. Én akkor szoktam le a komcsizásról. Pedig előtte milyen jól esett…!
Szóval kirúgták Cs.-t. Pedig voltak remek ötletei: ő tette színessé az addig fekete-fehérben megjelenő lapot; ő találta ki és alapította meg a Vadászati Kulturális Egyesületet, a Szent-Hubertus vadász-kitüntetést, a „Színpadra vadászok!” előadássorozatot, ami jótékonysági jellegű volt, nevezetesen ebből vette meg a szerkesztősége helyiségét. Viszonzásul megszervezte az „Erdőbe, színészek!” vadászatokat, ahova meghívta a színész-vadászokat: Bodrogit, Bánffyt, Benkő Gyulát, rosszmagamat… Hofit… ((Ott, a Bakonyban, a HM (ma VERGA) területen ismertem meg Hofi Gézát, és haláláig barátságban voltam vele.))
Soha többé nem írhattam Cs. lapjába, mert akkor kirúgtak volna a Nimródból. Az örökös mi és ti. A mai napig is. Oszd meg és uralkodj. A magyar átok, a turáni bélyeg: ti forradalmárok, mi ellenforradalmárok; mi ellenforradalmárok kihajtottunk benneteket a forradalom kertjéből, majd minket kergetett ki… a forradalmi kertész. Nem hülyeség? De. (((Fölhívnám az ország régi és új vezetőinek a figyelmét, hogy az ilyen gazdátlan, kollektív hülyeség nagyon veszedelmes, robbanhat is, de főként megrohad, s az illető országban olyan büdös támad, hogy mindenki elmenekül onnan. Vagy akkor legalizáljuk a hülyeséget ((ne a füvet, vagyis a füvet igen, amin a marha legel, nem az a hülye marha… huh, ebbe belebonyolódtam)) vissza a hülyeséget a jogos tulajdonosainak. Hozzunk létre parlamenti különbizottságot (és persze kuratóriumot is föléje; ha valamit szeretek ebben az országban, akkor a kuratóriumokat!), és azonnal reprivatizáljuk a régen elvett hülyeségeinket, kulturálatlanságot, öncsalást, vegyék ki a közösből az ország mindenkori siralmas vezetői a saját hülyeségüket.)))
Pár hónappal ezelőtt, amikor Szegeden játszottam, hallottam Márok Tamás vadászíró barátomtól: „Képzeld, Csekő visszavette a nevét!”
A koporsóján már hamarosan ez áll: Cseke Sándor élt 68 évet.
Most, amikor a Múzeum megnyitóján találkoztunk, meg akartam neki mutatni az ott kiállított őzagancsomat. Aztán odajöttek hozzám, valakit vezetnem kellett tárlatilag (ez E. P. mondatszerkesztési stílusa). Mondtam Sanyinak, hogy mindjárt visszajövök, várjon meg. Később kerestem, nem találtam. Most már kereshetem.
Calvero
