Abban az évben egyre többször szóba került, hogy a Magyarország határán túl született nomád magyaroktól vissza kellene vonni a dupla-hontalansági igazolványt. Ami 192o óta érvényben volt, s mely okirat hivatalosan kimondta, hogy csak és kizárólag az ország érvényben lévő határain belül születettek jogosultak arra, hogy ún. „honuk” legyen. A dupla-hontalansági igazolvány visszavonását, ha a népszavazás elfogadta volna, akkor a szóban forgó határon túliak csak hontalanok lennének, és nem dupla-hontalanok, ami azért – lássuk be – nem csekély különbség. Száz százalékos különbség. A szándék olyan szilárdnak látszott, hogy hamarosan a népszavazás dátumát is meghirdették, és én nagyon fel voltam dobódva, mert a nagyapám ezek szerint nem hiába harcolt két világáborúban Magyarországért, nem hiába volt ott Isonzónál, utána pedig a Don-kanyarban; nem hiába szenvedte el később azt a sok megaláztatást az egykori Jugoszláviában, most, ha visszavonják a dupla-hontalansági igazolványt, az utódai elégtételt kapnak mindenért, és névlegesen a magyar néphez tartoznak, megszünik nomád dupla-hontalanságuk.
De a népszavazás elutasította a hontalanság megszerzésének előnyeit és jogát. Így ismét dupla-hontalanok lettek.
Calvero
