Az eget néztem az elsuhanó fák közöt. Telihold: gennyes kelés az ég testén. Ezt láttam aznap éjjel a taxi ablakából, hazafelé.
Másnap megjött Friderika, elmondtam mindent; hogy a kollégák is mind ellenem fordultak. Friderika szárazon szólt s közben a szoknyáját igazgatta.
– Nem tudtad, hogy a színészi lét félúton mindig nyugvópontra lel a teljes elhülyülés és ez elvtelen megalkuvás között…?
– Ismerem a színészeket.
– Néha azt hiszem, hogy az én hibám… én tettelek tönkre.
– Szóval tönkre vagyok téve? – kérdeztem kedvesen.
– Régebben teremteni szerettél dolgokat. Most úgy látszik, törni-zúzni akarsz csupán.
Egy hónapja nem voltunk együtt. Szeretkezés közben elmeséltem Friderikának egy-két saját költésű viccemet; ő nevetett, s a gyűrűsizmok… A leeresztett redőny résein befurakodó délutáni nap megcsillant Friderika kreolbarna bőrén, arcán valami templomi titokzatosság bujkált, és akkor úgy éreztem, még soha senkit nem szerettem így, és már nem is akarok. És még jóval a csúcspont előtt azt mondtam Friderikának, hogy szeretnék végre gyereket, úgy érzem, megerősödött annyira a kapcsolatunk, hogy szállást adjunk egy közös léleknek… vagy valami hasonlóan lila frázist mondtam, s akkor Friderika elmosolyodott.
– Eddig csak te beszéltél, ha engednél nekem is valamit mondani. Az a helyzet, hogy amíg távol voltam… az ugye, elmúlt egy hónapja…?
Nem értettem, mire akar kilyukadni. Mondtam, hogy igen, elmúlt.
– A múlt hónapban nem jött meg. Gyermekünk lesz.
Calvero
