Ma reggel Xantus Jánosról néztem egy műsort a Dunán. Ahogy a múltkor, ugyanezen sorozat részeként Raduly Antal Ázsia-kutató esetében, Xantus Jánossal kapcsolatban is közelít az „alkony”, amikor feledésbe hull e remek tudós és kalandor életműve. Márpedig elsők között volt, aki az addig európai szem nem látta vidékeket járta be, különböző indián törzsek karakterét és szokásait ismerte meg… és írta meg levelezőtársának, a Drezdában élő Karl May írónak. Aki köztudottan e levelezésre alapozta saját írói életművét, és kár bánkódnunk azon, hogy eme életműről többet tud a világ, mint Xantus Jánosról. Xantus, negyvennyolcas tisztként a megtorlás elől menekült Amerikába, és ott földmérőként készítette elő a vasútépítést. Szállásadója az a bizonyos Henry mester volt, aki a szeme láttára egy vasdarabot satuba fogva valamit bütykölt, közben beszélgettek; a mester kérdezte Xantust, hol tanult meg lovagolni, mire ő azt válaszolta, hogy erdélyi magyar lovakon gyakorolt. A műsorból kiderült, hogy May regényében ezek a mondatok németül benne vannak, csak a fordítás egyfajta sűrítmény volt. És hogy miért pont ezek a mondatok maradtak ki a magyar változatból?, talán Szász Imrétől kellene megkérdezni, aki magyarra fordította és sűrítette May regényét. És az sincs a magyar változatban, hogy a vas, melyen Henry mester dolgozott, bizony abból lett a Henry karabély prototípusa, amit Henry mester Xantusnak ajándékozott, mivel tőle, Amerikába érkezésekor elkobozták a fegyverét. A dokumentumfilmben nem került szóba, ezt most a jegyzetíró teszi hozzá, hogy ama kengyelkulcsos fegyverből, melynek megszületésénél Xantus jelen volt, abból lett később a western-romantika legendás fegyvere, melyből sok szár ezret adtak el, és ebből fejlesztették ki a kengyelkulcsos Marlin és Winchester fegyvereket, melyek a mai napig népszerű vadászfegyverek, főleg annak 3o-3o-as, és 444-es kaliberei.
Xantus eredeti fegyvere egyébként a kilencszázas évek közepén egy gödöllői ásatáskor került elő a földből, a fegyverbe beleírva: John Xantus. (Bizonyítottan saját kezével véste bele a nevét, mert a kézírás azonos volt a nagyenyedi kollégista, Xantus János kézírásával.) A fegyver egy váci fiatalemberhez került, aki eladta a Xantus Múzeumnak. De az sem mellékes, hogyan kerülhetett az a világot látott karabély a földbe. Xantus öccse, Erdélyből Gödöllőre települve magával hozta a világutazó nagybácsitól kapott a puskát, amit a román megszálláskor elásott. Hogy aztán miért hagyta ott?... ((Talán abból az okból, amiért az én nagyapám ásta el, és hagyta ott örökre a csantavéri kertben a világháborúban szerzett kitüntetéseit, és a vitézi rangját bizonyító dokumentumot, amikor reá alkonyult Trianon. És én gyermekkoromban sokszor kértem, hogy ássa ki, de még csak a hangomat sem akarta meghallani az öreg. Nemrégiben anyám eladta a kert nagy részét, az új tulajdonos rögtön kiszedte a gyümölcsöst (mint Lopahin, Csehov Cseresznyéskertjében), felszántotta, és én, mint egy guberáló vetési varjú, úgy jártam végig a már idegen tulajdonú szántást, hátha az eke kifordította a földből a nagyapám kitüntetéseit. De nem találtam semmit.))
Xantus János legendás életét szépen lekerekíti, hogy a róla szóló, ma látott dokumentumfilmet a világutazó késői leszármazottja, Xantus Gábor készítette.
Calvero
