A cím önmagában ellentmondás. A „hagy” ige, főnévvé alakítva azt sugallja, hogy aki hagyta, már eltávozott. Konkrét esetben azonban e sorok írója élő személy, és legjobb ismeretei szerint semmilyen, halállal végződő betegség nem sújtja, legfeljebb József Attila utolsó versének utolsó sora: „Éltem, s ebbe más is belehalt már.” A címet mégsem változtatom meg, de más szóval fejezem ki: adomány. Szóval, miről is van hát szó? Egy ötvenhét éves vadász szeretné méltó körülmények között tudni a számára kedves, negyven esztendőn keresztül gyűjtött vadászati régiségeit, ereklyéit és kapitális vagy egzotikus trófeáit, melyek alkalmasint éveken, évtizedeken keresztül mások épülésére, tanulságára és tanulására leendenek.
Egy év óta külföldön élek, állandó és bejelentett saját házam, lakásom soha nem volt, de a földi lét olyan rövid, hogy arra a hetven-nyolcvan évre nem is érdemes tartósan letelepedni. Örökölt vagyonom nem lévén bizonyos tanintézetekbe jártam, és bölcselkedésre való hajlamom módszeresen dolgozta fel tanulásom minden nektárját. Észjárásom száraz voltát, és a szentimentalizmus heves elutasítását sokan a szememre vetették, sőt bűnömül rótták fel dzsenti módon elherdált életemet. (Tartalmilag talán ide illik egy idézet Shakespeare Ahogy tetszik című darabjából, melyben a drámaköltő Rosalindával ezt a rövid ítéletet mondatja: “Eladtad saját földjeidet, hogy lássad a másokét.”) Hát én is az otthoni kandalló dorombolása helyett az útszéli kocsmák vadszőlős lugasait választottam, ahonnan merengve lehetett nézni a völgyben csillámló folyóra, vagy a kék hegyre, a havas messzi bércre; amely kertvendéglőben még a bornak is vér színe van a pohárban, és ahol a pincér hamisan ad össze, de úriember nem számol utána, mert úriembernek megalázó a mások csalárdsága. Valahogy így voltam ezzel én is, amikor világcsavargásra adtam a fejem, ami ugyebár nem megfelelően szilárd alapja az otthonteremtésnek. Házam tehát nem lévén (leszámítva egy montenegrói kőkalibát, melyet bár saját kezemmel építettem, saját tulajdonom volt, a fenti követelményeknek mégsem felelt meg. Különben pedig nemrégiben eladtam.) Életemet a „nomád” életforma kísérte. De közben három kontinensen vadásztam és gyűjtögettem, és gyűjteményem szeretett ereklyéi: tárgyak és trófeák, ideiglenesen letétbe helyezve, egy Budapest közelében lévő faluban várják jobb sorsukat.
Felsorolom tehát, melyek azok a vadászati relikviák és trófeák, melyeket anyagi ellenszolgáltatás nélkül felkínálnám a mostanában szerveződő hatvani Magyar Vadászati Múzeum gyűjteménye számára. ((Teljes bizalommal teszem ezt, bár köztudottan előfordultak a „régi nagyok” trófeáinak kezelésére vonatkozó szívszorító esetek is: Kittenberger nagy nehézségek árán, évek alatt összegyűjtött vadászati- és néprajzi gyűjteménye hanyagságból ott rohadt el a Nemzeti Múzeum raktárában. A már-már elfeledett Vojnits Oszkár gyűjteménye pedig a szabadkai múzeum pincéjében került ugyanilyen sorsra. (De hát hol lehet biztonságban egy élet gyűjteménye, ha Széchenyi Zsigmond ezerháromszáz trófeája a saját, Úri utcai házában lett semmivé, egy gyújtóbomba által?...))
No, vegyük sorban.
Régiségek, ereklyék:
1 drb. 5o cm. magasságú, tizennyolcadik századi bronz gyertyatartó, állványán bőgő szarvasbikát ábrázoló szobrocskával.
1 drb. 3o cm. átmérőjű ón tintatartó a tizenkilencedik századból, szarvasbikát és embert ábrázoló szobrocskával.
1 drb. elejtett vadkant és vadászt ábrázoló kisplasztika, gránit talpazaton. (Bizonyos művészettörténészek szerint Stróbl Alajos alkotása; hogy ez kiderülhessen, le kellene szerelni a talpazatról, amire ez idő szerint magam nem vállalkoznék.)
1 drb. 5o cm. magas, arandelovaci márványból készült emlékmű, belevésve a dátum: 1897, ami az emlékkőbe vésett szerb szöveg szerint egy dél-szerbiai vadásztársaság megalakulásának évét jelzi.
1 drb. angol agyazású, elefántcsont berakású hatástalanított duplacsövű vadászfegyver 19o9-ből, Pirk és Dotzauer műhelyéből (mely korábban Kirner-műhely volt.)
1 drb. 2ox15 cm., zergét ábrázoló tusrajz, Csergezán Pál élete utolsó könyvillusztrációja.
1 drb., 5ox3o cm. elejtett vadkant és vadászt ábrázoló pasztell, Kiss Richárt első illusztrációja, mely a Nimródban jelent meg 1993-ban.
1 drb. ó-ezüst foglalatba ültetett üvegszelence, mely Széchenyi Zsigmond tulajdonát képezte, és jelenlegi tulajdonosának személyesen Mangi néni, az özvegy ajándékozta.
1 drb., üzekedő őzeket ábrázoló német kőnyomat, valószínűleg a tizenkilencedik század elejéről.
Ezen kívül: ismert vadászíró gyermekkori, kézzel írott naplói; valamint dedikált vadászkönyvek.
Trófeák:
Európa:
1 drb. aranyérmes-, és 2 drb. bronzérmes szarvasagancs (egyik a Keleti-Kárpátokból.)
1 drb., bronzérmes dámlapát Gyulajból.
1 drb. 169 pontos, magasan aranyérmes őzagancsa a Vajdaságból.
1 drb. bronzérmes alpesi zergebak, dermoplasztikus preparátum.
1 drb. bükki muflonkos, nyakkal, fejjel preparálva.
Afrika:
1 drb. kapitális kafferbivaly, külső fesztávolsága 55 cm. (Széchenyi azt írja a Trófeáim bemutatkoznak című könyvében: 5o cm. felett már „jó bika”; 1 drb. 125 cm. átlaghosszúságú nagykudu; 1 drb. 25 cm. kisagyarú varacskoskan .
Kanada.
2 drb. dermopreparátum: 1 szürke farkas; 1 prérifarkas
1 drb. kapitális farkasbőr; 1 drb. 5 láb hosszúságú fekete medve bőr.
Alaszka.
1 drb. 113 cm. terpeszű jávorszarvaslapát.
Utóirat:
Az elszállítás költsége az adományozottat terhelné, aki vállalná az adomány méltó és megfelelő elhelyezését.
A gyűjtemény csakis egyben tartható, nem elaprózható. De társítható más gyűjteményekkel, megjelölve az adományozó(k) személyét.
Bővebb információk:
oo 381 24 782 3o5
o6 2o 936 28 24
