A kisebbik lányom, Lea, ahogy már beszámoltam róla, ebben az iskolaévben szerez diplomát a budapesti Táncművészetin. (Azt is említettem már, de jóleső elégtétellel ismételgetem, hogy nem akarták felvenni, én személyesen beszéltem az igazgató-helyettessel, hogy nézzék meg még egyszer a kilencéves lánykámat, és megnézték, és felvették, és két-három év alatt minden kislányt kiszórtak, akiket elsőre vettek fel, a mi Leánk pedig már pár év után osztályelső lett.) Azt is írtam, hogy Gundel-díjat kapott, és hogy az őszi szünetben több nagyvárosban volt próbatáncon. Ez mind régi. Ami új, és amit tegnap hallottam, hogy az egyik legrangosabb kortárs táncegyüttes vezetője, az amerikai Robert North személyesen hívta fel a múlt héten Leát (mely táncegyüttest a mai kor Bejar-társulataként tartják számon), és felkérte, hogy szerződjön hozzájuk.
És most egy idézet következik Paulo Coelho-tól, a tánccal kapcsolatban.
„… kifulladásig kell táncolni, mintha alpinisták, akik megmásznak egy szent hegyet. Addig kell táncolni, míg a lihegéstől megváltozik a szervezetünk oxigénellátása: amit megszoktunk, az másmilyen, furcsa lesz. És ennek következtében elveszítjük az identitásunkat, a térrel és az idővel való kapcsolatunkat, megértjük, hogy egyszer csak magától becsukódik a szemünk, és megpillantunk egy halvány fényt, ami belülről jön, és megválaszolja a kérdéseket, kiteljesíti rejtett erőinket.”
A nagyobbik lányom, Lilla, főállású anyaként, kétéves iker fiúcskákkal… Amikor felhívom telefonon őket, alig halljuk egymást, olyan gyermekzsivaj műsora hallatszik a háttérből. Most már két nyelven beszélnek; párhuzamosan tanulják a magyar és a szerb nyelvet, de tízig számolni már olaszul és angolul is tudnak, mert Lillám e két idegen nyelv tudását is birtokolja. De van egy szó, egy angol szó, amit nem tanított meg a gyerekeknek, mégis kimondták. A szituáció: egy helyi ápolási cikkel, egy Faktu nevű kenőccsel szokta a lányom bekenni a gyermekek kezét, ha nagyon kiszárad. Eddig ez egy sima anyai tevékenység. Csakhogy a gyerkőcök néha követelik maguknak a kenőcsöt, kórusban kiáltozva annak (saját fordítású) nevét: „Mama, fuck you! fuck you!”
Calvero
