Már sokszor eldöntöttem, hogy elengedem a művemet, befejezettnek tekintem, nem nyúlok hozzá többé, élje a saját életét, a „könyvek sorsát”, mert a régi mondás szerint minden könyvnek sorsa van. De nehéz elengednem, nehéz lezártnak tekintenem. Úgy vagyok vele, mint kinek kedvese a koporsóban fekszik, és az őt szerető nem tudja elengedni a kezét, nem engedi rátenni a koporsófedelet. De végül mégis csak el kell engednie. Úgy én is hamarosan elengedem az Élő holtak éje című regényem kezét; befejezettnek tekintem. Nem őrült vagyok, csak maximalista. És naiv, mert az a hit éltet, hogy a könyv az örökkévalóságnak készül, tehát kötelessége a szerzőnek tökéleteset alkotni.
Calvero
