Naponta kétszer mindig nézek híradót. Egy ellenzékit, egy kormánypártit (attól függetlenül, hogy éppen melyik zsigereli a népet, és annak dacára, hogy tudom: mindkettőnek politikai részét manipulálják, széthazudják; hogy ki vagyok téve a veszélynek, hogy megjelenik a képernyőn szanyitibor, kinek vérszívó arcához képest Drakula ábrázata babasegg.) De amiket mostanában látni, hallani…! Hogy a fél éve halott ember halálát az anyja és testvére nem veszi tudomásul…! Még etetik is a hullát! Alfred Hitchcock, a rémségekben igen fantáziadús filmes a Psicho-ban csak addig mert elmenni, hogy az anya mumifikálódott holttestét Norman Bates a házában tartja. De ha valaki a stábból a testes mesternek azt az ötletet adta volna, hogy: rendező úr, mi lenne, ha a főszereplő megetetné az anyja hulláját… akkor Hitchcock biztos szétrúgja az ötletgazda seggét, vagy legalábbis elküldi a francba az ötleteivel együtt, mondván: ez hülyeség, mert ez nem hihető! Erre itt van a kazincbarcikai horror igaz története.
Ugyanúgy borsodi eset: az avasi Tesco mellett fekszik egy hulla napokig, és senki sem figyel rá. Az élet írja a legszörnyűségesebb thrillereket, az írónak csak oda kell figyelni a valóságra, hogy ihletet merítsen belőle.
Jut eszembe, író: a napokban többször emlegettem Fitzgeraldot, azzal kapcsolatban, hogy alkohol… Most, hogy több év után újraolvastam az egész életművét, mélyebben beleláttam a szerző múltjába, világába. Minden figurában önmagát írta meg, egyetlen kivétellel. A Nagy Gatsby nem ő, nem a szerző. És az életmű egyetlen pozitív figurája ez. Scott bácsinak elég sötét önképe lehetett... A Nagy Gatsby az író egyetlen tökéletesen megszerkesztett műve. Mondjuk, első olvasatra Az éj szelíd trónján nagyobb hatást tett rám, de nemrég újraolvasva azt a nagyregényt, történet annyira személyes; annyira a szerző magánéletéről szól, de kicsit hiányzik belőle az a lebegés, ami Fitzgeraldot egyénivé teszi az amerikai irodalomban. A Gatsby tökéletesen szerkesztett regény, de ennek ellenére hangulatában az Éj… sokkal titokzatosabb; mintha az olvasó Krúdy és Hunyady Sándor írásművészetét ízlelné egyszerre.
Sükösd Mihály recenzióját olvasva azt is megtudtam, hogy Fitzgerald, bizonyos életszakaszában amerikai sikerfilmek forgatókönyvének írásával „koptatta magát” (az idézett ítélet Sükösdtől való.) Ma már ez nem számítana „koptatásnak”. És azt is megtudtam, hogy Fitzgerald, élete végéig helyesírási hibák tömkelegét követte el írás közben. (Ezek szerint nem vagyok egyedüli kivétel, aki semmilyen szabályt nem tisztel, még a helyesírásit sem…)
Azt is felismertem az újraolvasásban, hogy minden alkoholista ugyanazokat az aljasságokat követi el, és életük erodálódása is egyformán megy végbe: válás, munkahely, gyermekekkel való viszony… Ha nem is egymás példáját utánozva, de a szesz diktálja a cselekményt, a tetteket; az alkohol adja meg a kottát, amitől egyetlen alkoholbeteg sem tud eltérni, szigorúan csak az aljasság meghatározott húrjain tud játszani. Mindenkinek sok-sok elvesztegetett hónapra és évre van szüksége, hogy eljusson a teljes felelőtlenség könnyed és eufórikus fokára.
Talán botorság még ezek után sem hinni az eleve elrendeltség végzetében.
Calvero
