A faluba érkezve Kerry füttyentett egyik emberének, az antilopot a hátsó bejáraton kádastól bevitték a szálloda konyhájába. Ezt már Gabriel nem követte figyelemmel. Azt a nőt nézte, aki a magaslesen állt. Első pillanatban azt hitte, hogy Leonora Spears, bár ez a nő sokkal fiatalabb volt, mint a tegnap látott idegbeteg asszony, és az összetéveszthetőségnek ellenállt az a körülmény is, hogy a nő mellett ott ugrándozott egy fehér kiskutya. Gabriel odament, felkapaszkodott a létrán: végül is az ő építménye, joga van megtudni, ki tartózkodik rajta. Ahogy a lesre lépett, a kiskutya nevetséges hevülettel csaholni kezdett, a nő pedig gügyögve csitította.
-- Bangi, nem szabad, rossz kutyus! – Egyik kezével a deszkához taszította a kis pincsit, másik kezét Gabriel felé nyújtotta. – Ne haragudjon rá, nem szereti az idegeneket, csak engem szeret a kis önző, féltékeny az idegenekre… Mary Blond vagyok. – A kézfogás után elmúlt a kiskutya dührohama, hiszen a kézfogásból baráti viszonyt vélelmezett szeretett gazdája és az idegen férfi között; lihegve szaglászta Gabriel nadrágját. – Most érkeztem, taxi hozott ki Calgary-ból, és rögtön észrevettem ezt az építményt, gondoltam, innen jól körül lehet nézni.
-- Jól gondolta. Azért építtettem.
-- Maga építtette…! Jaj de lávli! Milyen édi ez a hely…!- A nő kislányosan tapsikolt. -- Biztos szereti az állatokat, azért építtette.
Gabriel bólintott. – Maga kanadai?
-- Dehogy! – mondta a sértődötten. – Angliából jöttem. Színésznő vagyok. Egy évet töltöttem Los Angelesben, forgattam is egy filmben Brad Pittel, indiánnak öltözve barnára festett bőrrel játszottam A szenvedélyek viharában című filmben. A folyóban állva rikoltoztam.
-- Az a Farkasokkal táncolóban van. És Kevin Costner a főszereplő.
A lány türelmetlenül legyintett, hogy az mindegy. – Akkor azzal az izével… Costnerrel forgattam. Lényeg, hogy Los Angelesben megismerkedtem egy állat- és természetvédő egyesülettel, a Green Aspennel. Egy francia ember a vezetőjük, de azért nagyon rendes ember. Ő mondta, hogy ezen a részen még mindig hódolnak a vadászat primitív szenvedélyének. Akkor határoztam el, hogy eljövök ide, és ha kell, a testemmel akadályozom meg az ártatlan állatok legyilkolását. Mint bizonyára maga is tudja, errefelé sok védtelen állat van. – A nő zsándárki hevülettel beszélt, Gabriel pedig a túlsó partra pillantott, hogy elnyomja magában a nevetés kényszerét. Ekkor meglátta Leonora Spears-t; szoborként állt a Szanatórium előtti úton, s őket bámulta. Gabriel elfordult, végigmérte az angol nő ruházatát.
-- Hát az nehéz lesz. Mármint megakadályozni a vadászatot. Még a testével is… Mert a chilcotin indiánok évezredek óta vadásznak, és ezen a tájon a vadászat és halászat számukra az egyetlen élelemforrás. A régmúltban egy véres háború is folyt itt a vadászterület megszerzéséért. A feketeláb indiánok feljöttek a prériről, el akarták foglalni ezt a vadászterületet, elvenni az itteniektől. Ott fent, a Nemiah-völgyben volt egy iszonyú nagy csata, ahol az itteniek sok száz halott árán legyőzték a feketeláb indiánokat. Napokig vörös volt a folyó a vértől. Azóta hívják ezt a folyót Bloody River-nek. A chilcotinok pedig önmagukat a Véres Folyó Népének tartják. Úgyhogy itt nehéz dolga lesz, ha a vadászatot meg akarja akadályozni. – A nő bőrzekéjére bökött az ujjával. – Tudja, hogy a zekéje, amit visel, miből van? Zergebőrből. Az egy alpesi állat Európában. Ezt valaki levadászta, megnyúzta, aztán valaki kicserezte a bőrt és megvarrta a zekét. Maga pedig megvásárolta valamelyik londoni butikban, s most viseli. Ennyit a maga vadászatellenességéről, és a Green Aspen hevületéről. – Gabriel érezte, hogy udvariatlan hangon szólt, elhallgatott. Nézte az angol nőt: vörös haját pánt fogta össze, szeplős bőrét megpirosította a nap, az aranyfüggők élénken himbálóztak a fülében, nyakában vékony aranyláncon aranykereszt fityegett. A nő rövid hallgatás után, kérdés vagy bíztatás nélkül témát váltott, fecsegni kezdett, és Gabrielben megvolt a képesség, ami a középszerű politikusokban is, hogy szükség esetén hozzá tudott butulni beszélgetőtársához.
Mary Blond öt percben összefoglalta élete fő állomásait; elmondta, hogy húsz éves korában ment férjhez, de életük már a mézeshetek után unalommá szürkült; aztán az unalom hamarosan a férje iránti sajnálattá változott, a sajnálatot ingerültség követte, és nyolcévi házasság után már csak a gyűlölet maradt. Gyűlölte tisztességes, de unalmas férjét, és éppoly tisztességes és unalmas gyereküket, aki minden tekintetben apjára ütött. Tavaly aztán elhagyta őket. A férje zokogva vette tudomásul döntését, minden méltóságát félredobva sírt; olyan volt, akár egy ijedt kiskutya, amelyet a család először hagy magára, míg nyaralni mennek… A nő pillanatra elhallgatott, megsimogatta a pincsi fejét. Arcán valami mélységesen mazochisztikus elégedettség tükröződött, majd folytatta: elhagyta Londont, sztár akart lenni, de hát ez csak részben sikerült… a nő ismét elmesélte az indiánfilmben játszott állítólagos szerepét, ismét összetévesztve Brad Pitt-et Kevin Costner-rel.
-- De mit álldogálunk itt, menjünk be az étterembe, meghívom egy italra – váltott hangot hirtelen Mary Blond.
Hétvége lévén tömve volt az étterem, csak egy szabad asztal volt, az indián fiatalság karaokee-zott, teljes hangerőből rikoltozták az alapzenére a „Fly Robin fly” című régi dalt.
Nem Xenia volt a pultnál, Kerry szolgálta ki őket. Cinkos mosollyal kérdezte tőlük, mit kérnek.
-- Igyunk valami koktélt… – mondta a nő. Majd közönséges röhögéssel: -- Igyunk Bloody Mary koktélt! – S még meg is magyarázta, mint a rossz viccmesélő a humortalan viccet. – Véres Mary! Érti…? Én is Mary vagyok…!
Pár perc múlva Kerry kihozta a koktélokat szívószálakkal.
A zsivaj miatt még a legbárgyúbb témát is üvöltve kellett elmondaniuk, és Gabriel a nő ostoba mondatait a saját fantáziájára és találékonyságára bízhatta. Tulajdonképpen vonzotta a nő butasága, amiben volt valami szédítő és örvényszerűen vonzó, mint az enyészetben. A vákuum vonzóereje. Tudta, hogy ez a nő még aznap lefekszik vele, de előtte majd megjátssza magát, hiszen minden ostobasága ellenére női ösztöne hozzásegítette bizonyos taktikai érzékhez. Gabriel tudta, hogy ez a vadászellenesség és fennen lobogtatott állatbarátság, és a többi „zöldség” csak menekvés a nő számára, mint mikor valaki fél a sötétben, és a napra vágyakozik. Tudta, hogy a nőt öntudatlanul is valami rousseau-ista hajlam szállta meg, amit számára Kanada jelent.
Beszélgetni nem lehetett; nézték egymást, és olyan leplezetlenül kívánták meg egymást, hogy egyszerre, egy időben mindkettejük számára halaszthatatlanná vált a szeretkezés. Megitták a koktélt, aztán felmentek a lány szobájába, ami a szálloda második emeletén volt. Indulás előtt Gabriel szétnézett a helyiségben. Xeniát most sem látta sehol.
A szobában Mary azonnal levetkőzött, meztelenül leült a fotelbe, egyik lábát a feneke alá rakva. Bár Gabriel is otthon volt az alkalmi szeretkezések terepén, ezt a tempót nem tudta rögtön felvenni.
-- A héber legenda szerint Lilith, éjféli kísértet, egy szép boszorkány, aki szép hajával rontja meg a férfiakat, mielőtt halálukat okozná. Benne van a Faust-ban.
-- Egy európai író az a Faust. Olvastam tőle valamit – mondta a lány és a kisasztalra tette a hajpántját. – Ritkán olvasok. Egy londoni antropológus barátom mondta, hogy az állandó és intenzív gondolkodás árt a bőrnek. Öregít.
Gabriel gyorsan levetkőzött. Gondolkodás nélkül szeretkezni kezdtek.
