Amikor ott a barlang sötétjében először koccant össze két kovakődarab, és szikrát vetve gyújtotta meg a közelében véletlenül heverő taplót vagy egyéb gyúlékony anyagot, s akkor az ősember szeme bizonyára kimerevedett, kitágult a pupillája, szeme fehérje villant a pisla vörös fényben, de nem ijedt meg, mert talán érezte, hogy ezentúl nem kell nyersen megennie a dárdával megölt állatot, mert megsütve sokkal ízletesebb… És így indult el az a történet, mely végül ide vezetett, s amit felületesen emberré válás folyamatának hívunk.
Amikor sok ezer esztendővel később, ötvenhat évvel ezelőtt egy diák először kiáltotta el az utcán, hogy „ruszkik haza”, és a tömeg felkapta és közös vággyá növesztette, és egymásba karolva, dalolva vonultak az utcán, aztán más bátrak is hozzájuk csatlakoztak, és nagy robajjal döntöttek le egy szobrot, meg egy rendszert… Így indult el egy történet, melynek szikrája fellobbantotta a forradalmat.
Mindkét eseménysor ősi rítusból eredt: a fény és világosság, és a szabadság igényéből. Míg előbbi csak a barlangot világította be, utóbbi egy egész évszázadot. A barlangban felgyúló lángból talán fáklya lett. De a forradalom lángja bevilágította a huszadik századot és a világot A tűz felfedezése nemcsak jót hozott az emberiségnek (gondoljunk csak Prometheusra, kinek máját tépték a keselyűk, mert az Olimposzról ellopta az emberek számára a tüzet), úgy a forradalom is csak tizenkét napig lobogott, utána rávetették magukat a keselyűk a forradalmárokra. Hetedíziglen büntették őket, tépték májukat, kitépték körmeiket… Később lesöpörték a padlásukat, besúgókat állítottak rájuk, Recskre és a Gulág-szigetcsoportra internálták az ellenszegülőket, állásukból kipenderítve őket az éhhalálba küldték családjukat, a cenzorok vérebfalkáját uszították az írástudókra…
Nem csak a jó öröklődik és kíséri végig az emberiség történetét a barlangtól a mai napig. A rossz, a gonosz is utódokat nemz. És azok az utódok itt járnak köztünk.
Calvero
