Mostanság sokat gondolok a csodaszarvasra, mely Hunort és Magort az újhazába vezette.
Talán, mert idén sem hallhattam a bükki szarvasok csodálatos bőgését, mely személyes múltamban, saját "mitológiámban" úgy zengette végig a Valkó-lápa gerincét, hogy még az erdei fenyők hosszú tűlevelei is cidriztek belé. (Talán ez a kényszerű nélkülözés elmúlik egyszer. Vagy nem.) És persze arra sincs észszerű magyarázat, miért hívjuk szarvasnak azt a vadat, mely sosem viselt szarvat, csakis agancsot... de ez már etimológiai kérdés, amihez még kevésbé értek, mint a történelemhez.
De vissza a magyarság mitológiájára. Nem tudományosan, csak olyan botcsinálta őstörténészként.
Krisztus előtt pár száz évvel már bizonyos nyugat-szibériai törzsek magyaroknak vallották magukat, és szarvas eredetűeknek vélvén származásukat, totemállatuk is a szarvas volt, az agancsost meg is formázták arany szobrocskákban. Hogy ez mennyire tartós volt hitvilágukban, bizonyítja, hogy a Honfoglaláskor ezekből a szobrokból az újhazába is magukkal hoztak, s még a múlt századi ásatásokkor is felleltek belőle néhányat régészeink a mai Magyarország területén. Hogy valójában mi vezette eleinket a mai hazába, hogy szarvast követve és üldözve tévedtek-e ide... Hiszünk benne, mert a hitvilág a mítosz alapja. De erről nekem egy "tudományosabb" magyarázatom is van, ez pedig a kerecsen sólyom (melynek neve annyira összecseng a karácsony szavunkkal, hogy az összefüggés - legalábbis számomra - eléggé valószínű.) A kerecsen (bizonyos értelemben a turulal is azonosítható), szóval e sólyomfajtának legnyugatibb előfordulása a Kárpát-medence, és azon ragadozók közé tartozik, mely a legelőkön és füves pusztákon találja meg prédáját: ürgét, egyéb rágcsálót. És a nyájakat s gulyákat terelő nomád eleink a kerecsent figyelve, azt követve kerestek friss legelőket, mert ahol kerecsen szitált, ott bizonyára friss fű is serkent. Nem tudom, így történt-e a Honfoglalás. De az biztos: nem úgy, ahogy a Feszty körképen láthatjuk.
A Géza királyt és László herceget (a későbbi Szent Lászlót) ábrázoló középkori festményeken, a főalakok hátterében szinte mindig ott látható a gím (mely szó azonos a "hím" szavunkkal, tehát az agancsos szarvassal), és e gímszarvas agancsának ágai lángolnak, ami szintén a jelképrendszer része lehet. S hogy miként terjett el a magyar szarvasmitológia a korabeli Európában? Egy biztos dátumot ismerünk: 1231-ben a magyar király lánya dinasztikus házaságot köt a katalóniai trónörökössel, egy hónapig tartott, amíg a "nászmenet", végiggyalogolva/lovagolva fél Európán, eljutott Madridba, a frigy helyszínére... és velük együtt a magyar szarvaseredett legendája is elterjedt. László Gyula történésztől tudható, hogy spanyol földön a mai napig szájhagyományok és népdalok örökítik meg a magyarok szent szarvasát.
Ha derült nyári éjjeleken felnézünk az égre, láthatjuk a szarvas csillagképet, melyet a nyilas csillagkép "üldöz" az iker csillagképpel egyetemben, és az ikrekről tudhatjuk, hogy ők Hunor és Magor, (csak kevés fantázia kell ehhez.)
Nos, egész szeptemberben a bükki szarvasokra gondoltam, és íme, ez lett a vége... egy dilettáns jegyzet a magyar őstörténetről és hitvilágról... S ha esetleg vannak benne apróbb szarvashibák, kérem, nézzék el nekem.
Calvero
