Apám fiókjában egy fakó fénykép merült fel bennem most, hogy arra jártam. A cs. és k. főhadnagy nem esett el a Lovcsenen. Cetinje kocsmájába ül a lócán. Aranygallér, fekete szúrós bajusz. Mellette, szinte rajta vastag kocsmárosné; a nő mögött apám bolyongó karja. (…) Az asztalnál három fiatalember iszik velük: vérbosszún nevelt srácok, és bár apám nem sejti, a fényképről látni, hogy helybeli partizánok, vad fiúk, kik nadrágzsebből lelőnek minden osztrák-magyar tisztet; csak őt nem. Miért nem? Titkos szálak fűzték e tájhoz, úgy mint engem. Zord ösvényeken járok, szakadékok szélén, mert sérthetetlen vagyok kocsmákban, falvakban, hegyekben. Kinek köszönjem ezt? A tar szikláknak? E szép, vad népnek? Milován Gyilasznak?
(Faludy György versének részlete)
