Közel egy hónap után ma végre hazamegyek kedves, szeretett, és önként választott városomba, Miskolcra. Remélem tart még az őzbakok üzekedése, és síppal be tudok hívni egy érett bakot… Igazán rám férne már egy kis vadászsiker. Aztán a lakással is kell kezdenem valamit, mert a mik már kétszer elküldte az „utolsó figyelmeztetést”. Én is kétszer ELKÜLDTEM ŐKET... gondolatban. Az utolsó után is lett egy legutolsó figyelmeztetés. Októberig vagy elcserélem azt a lakást, vagy erőszakkal lakoltatnak ki. Tegnap adtam fel hirdetést a Startapróban. Hátha jelentkezik valaki… bár aligha valószínű…
A múlt héten anyámmal beszéltem telefonon, és kértem tőle pénzt, hogy a vadásztársasági tagdíj második felét törlesszem. Azt mondta, ő tudja mi a szenvedély… apám is szenvedélyes volt… kiismerte ezt az embertipust... És azt mondta, segít. Milyen jó annak, kinek ilyen anyja van…! Egész életét másoknak szentelte; feláldozta magát a családért, gyermekeiért, férjéért; szinte saját testének húsát is szétosztotta köztünk… Isten tartsa meg sokáig. Az én dolgom pedig, hogy mindezért szégyelljem magam…
Calvero
