"Az egész életem ilyen: szakadék szélén állok, de nem zuhanok bele... Nem az én bűnöm, hogy a művész számára oly kedvezőtlen korban születtem... Mert művész vagyok, ezt tudom. És éppen mert az vagyok, sokat kell szenvednem, hogy saját utamat járhassam, különben gazembernek kellene tekintenem magamat. A nyomor kevésbé bánt, mint az hogy állandóan akadályoznak a művészetemben. Nem tudok úgy alkotni, ahogyan érzem, és ahogyan tudnék, ha a nyomor nem kötné meg a kezemet...Ezért a társadalmi rendet terheli a felelősség. Tovább kell élnem, hogy a végsőkig teljesítsem kötelességemet, és ezt csak akkor tehetem, ha erőszakkal megőrzöm illúzióimat, ha álmodom, és álmaim reményeivel vigasztalom magamat.
Tudom, hogy mint művésznek igazam van, de vajon lesz-e elég erőm meggyőzően kifejezni ezt?
A valósághoz akarom ismét visszatéríteni a mítoszt."
(Részlet Paul Gauguin leveléből)
