Kint voltunk Komlóson, füvet kaszáltunk. Aztán - jócskán elkésve - hét óra után elmentünk beíratkozni. Nyolc körül értünk a magasleshez. De ilyenkor, Szentiván éjjele közeledtével leghosszabbak az éjszakák; ilyenkor Puck szalad az ágon, mint a mogyorós pele, a delejes holdfény előtt lidércek járnak haláltáncot, és Oberon menekül neje elől az éjjeli képzelet világába.
De maradjunk a vadásztörténetnél. Nem lévén elég lőszerem a 30-06-os fegyveremhez, a kis 222-es Remingtonomat vittem magammal, arra számítva, hogy odajön egy őzbak. De nem őzbak jött, hanem egy annál alig nagyobb vadsüldő. Darabig nézegettem, aztán célba vettem a süldő füle tövét... Holló mester olyan fegyvert és olyan távcsövet készített nekem, hogy azzal a légy tökén a pattanást is eltalálom... Nem is lépett a süldő egy lépést sem. Helyben maradt.
Aztán egy kedves vadásztársam telefonon mondta, hogy hallotta lövésemet a Vásárhely tetőn, s utána még egy lövést. Én meg gondoltam magamban: milyen csalfa az emberi hallás... S most mondom neked Barátom, hogy a 222-es hangja nem hallatszik el addig, az a lőszer csak csetten egyet, aztán hangja elhal...De hatása fantasztikus.
Olyan jó volt sok hónap után ismét itthon lenni, itthon vadászni! Olyan jó lenne innen soha el nem menni, és olyan jó lenne itt boldognak lenni... Vagy nem lenni, ez itt a kérdés...
Ma egész nap írtam a vadászkönyvemet, két héten belül készen leszek vele, s novemberben már ott lesz a polcokon. Életem legjobb vadászkönyve lesz ez, mert nincs már benne semmilyen megfelelni vágyó szándék, semmi modorosság, csakis egy elmúló vadászélet csermelytiszta őszintesége. És egy kiélt férfiember rezignált megtörtsége.
Calvero
