Vége a lelkendezésnek. A lakáscsere újabb partnere is visszalépett, miközben erre építettem a közeljövőmet. Ennek reménye ( és a még engem mindig szeretők ereje) tartott eddig a felszínen.
Most, úgy néz ki, egyhamar nem cserélhetek lakást. Tehát az értékkülönbözetre sem számíthatok. Tegnapra ígérte válaszát ama könyvkiadó igazgatója, akivel tegnapelőtt Vadászat karácsonyai című vadászkönyvem megjelenéséről beszéltünk. Nem hívott vissza. Bizonyára bokros teendői akadályozták ebben.
Ami jó, hogy Guineából rendszeresen telefonál az ottani leendő munkaadóm. Egymillió hektárnyi vadászterület kizárólagos vadásztatási joga az övé, ahol él a ritka vörös bivaly, a még ritkább törpe víziló, 12 fajta duicker... nem folytassam, hiszen nem vadász olvasóimnak ezen szavak kínaiul vannak.
Csak ezt az évet éljem/ éljük túl.
Most, miközben jegyzetemet írom, csöngött a telefon; Árkosi Árpi hívott, akivel pár napja beszéltem (tudod Barátom, ő is pályázott a miskolci színház vezetésére, de nem voltak megfelelő szoci kapcsolatai.) Most sem ereszkedett le az olcsó ígérgetés dágványába, csak annyit mondott: mindig gondol rám, és lehet, hamarosan dolgozunk együtt, valamelyik színházban. Kérdeztem tőle: ezt most optimistán vegyem-e, vagy csak tartózkodóan... erre azt mondta Árpi :"vedd csak tartózkodóan, én is így szoktam venni a megfoghatatlan fejajánlásokat."
Vannak még szavukat tartó, igaz emberek.
Calvero
