Tegnap nagyon árvának éreztem magam. Bocs' Barátom, hogy lelkizéssel kezdem, lesz még ma jobb hírem is ennél. Szóval tegnap. Állandóan könny tolakodott a szemembe, szerencse, hogy nem látta senki. Aztán ma írni kezdtem, tudva, hogy igaz: a helyesírás szabályaira nem mindig figyeltem az iskolai órákon... de mint önterápia, mindig jót tett nekem az írás. Ahogy az Írás mondaná: az emberfia kiírta vala magából a fájdalmakat, imigyen váltá meg a latrokat. (Bocs' a blaszfémiáért.)
Aztán ma elővettem a Vadászat karácsonyai munkacímű vadászkönyvem kéziratát; több órán keresztül dolgoztam rajta, és e tevékenységem jótékony hatással volt rám; megszabadultam valami aligha létező lelki tehertől, mint mikor a dohányos felköhögi magából a leülepedett lepedéket. Utána kinyitottam az e-mail postaládámat, és örömmel láttam, hogy Nógrádi Gábor író barátom ( ki arról nevezetes, hogy megírta Koltai Robi sikerfilmjének forgatókönyvét, a Sose halunk meg című művet) szóval Gábor jelentkezett, kinek korábban elküldtem a Színésznőt vadásztam című regényem kéziratát... és örömömre ma azt válaszolta, hogy nagyon jónak tartja az anyagot, s már holnap segítségemre lesz a kiadásban és promócióban.
Lehet, hogy még idén két könyvem jelenik meg a könyvpiacon. Ennek örülnék is, ha nem lenne eszemben ama Jack Londonnak tulajdonított mondás, hogy könyvet írni nem olyan nehéz... mint eladni...! Főleg ma, amikor a válságra hivatkozva... szóval tudjuk.
De, hogy nem csak lelkizzek és lelkendezzek: ma bejelentette a másik fél, hogy még sem cseréli el a lakást. Úgyhogy most kezdődik elölről minden.
Calvero
