Ma van nagyobbik lányom 27. születésnapja. Isten éltessen Lillám, s rajtad kívül (illetve még belül), méhedben a két megszületésre váró kis lókötőt. Remélem egyikük sem örökli nagyapjuknak nehéz természetét. Szelídek lesztek és szófogadók, mert a világ az ilyeneket befogadja s szereti, aki pedig ettől eltér, azt kiköpi.
Ma szinte biztossá lett, hogy elvesztem a vadászterületet, ahol 15 esztendőn keresztül legtöbb vadászörömöm született.
Ma beszéltem telefonon édesanyámmal, és megkértem, adja el... s ilyenformán előlegezze meg nekem azt a termőföldet, ami... az ő halála utáni örökségem lenne. Mert hamarosan meg akarom venni a repülőjegyet Nyugat-Afrikába, ahol - miként tegnap mondottam - egy feltételesen elhangzó felajánlásként - munkalehetőségem lehet, erre az évre.
Ma, vasárnapi apukaként meglátogattam Lea lányomat. Lea hidegen fogadott, de hát megértem: egy kamaszlány szemében ez a helyzet még nem mindig jól kezelhető, hogy "édesapa", vendégként jön hozzájuk, vasárnapi ebédre.
Ma sem jött jelentkező a lakáscsere hirdetésre, miközben ezerhatszáz forintot dobtam ki a SzuperInfó hirdetésre.
Ma felhívom azt a korábbi jelentkezőt, aki bár nem értékarányosan, de elcserélné a nagy önkormányzati lakásomat kisebbre, hogy minél kevesebb legyen a lakbér és a rezsi.
Ma is olyan undorítóan süt a nap, és a tavasz olyan agresszíven tör előre, hogy a gyomrom felfordul tőle. Mert nincs mit várnom a tavasztól. A tavaszi földszag, amely régebben életkedvet hozott nekem, ma halálvágyat szül: a földbevágyás érzését. A nagy hegyek egeret szültek. "Ne várd a májust", énekelte hajdan Bródy János.
Ma is tovább kell élnem.
Calvero
