Azt mondom el neked Barátom, szinte folytatásképpen előző jegyzeteimhez, hogy semmi sem változik. A bürokraták, személyükben és szemléletükben is ugyanazok, mint voltak huszonvalahány éve. Most például, egy ...akármilyen okmányom megújítása végett, igazolást kérnek egy nemrég elhunyt, hozzám közelálló személyről. Az, hogy a téma szempontjából ez érdektelen, s hogy az illető nem is miskolci lakos, mellékes számukra: papír kell. De aztán kialkudtam náluk, hogy mégse kelljen az a halotti bizonylat, vagy mi. Megértők voltak, végül elfogadták. Köszönöm.
Majd a kitöltendő kérdőív. Tele idejét múlt kérdésekkel, aminek szintén semmi köze az adott problémához. Például a személyi azonosító száma. A 'szom tudja a számát, már évekkel ezelőtt bejelentették, hogy kivonják a forgalomból. De ...törvényeink régiek még..., ahogy József Attila szól egy töredékében; ... A Levegőt című versében pedig ezt írja: Kartotékba veszik, mit mondok, s kinek...( egyik sem szó szerinti idézet, mert a váláskor elkerült polcomról a J. A. kötet; a fentieket csupán emlékezetből írom.) A szem. ig. számomat fejből tudom, mert annak létjogosultsága van, és szinte naponta kézbe kell vennem. Ezt meg is adtam nekik.
Az, hogy a munkáltató pecsétjét kérik tőlem, már kész röhej. Miféle munkáltató...?! Úgy látszik mégsem követik kellő figyelemmel semmibe menő életem minden blogbejegyzését.
Üdv.: Calvero
