Furcsa dolgok történnek körülöttem mostanában Barátom. Ennek beszámolóját a napokban kétszer megírtam, igen bőven s hosszan, de a gép nem engedte publikálni. Mikor valakit hívok telefonon, sokáig csönd… még mindig nem csöng, sokkal hosszabban, mint eddig, és csak akkor jön a kapcsolat. Aztán, furcsa, átlátszó „ismerősök” jelennek meg a közelemben. Mondjuk március idusán, este kilenc óra tájt is megjelentek. Ezt a furcsa találkozást megírtam kétszer a naplómban… de VALAKIK nem engedték publikálni, és önkényesen letörölték a képernyőről.
Olvassunk Orwellt, hogy megértsük ezt. 1984; Állatfarm. Egyik regénye arról szól: a Nagy Testvér figyel minket (nem a bigbraderra, sem a valóvilágra gondoltam.) A másik regény a diktatúra fondorlatairól szól: („Két láb rossz, négy láb jó!”) Már közel egy éve nincs diktatúra… és lassacskán el is számoltatnak mindenkit az elmúlt nyolc év bűnösei közül. És mindhiába adtak ki - szelektáltan - ! pár száz besúgó és esztétiszt nevét… De ezek nem haltak ki, változzék a rendszer vagy hatalom, ezek itt vannak újra, reinkarnálódtak, átváltoztak, fiatalítottak; lesnek, hallgatnak, lehallgatnak. (Zenét nem hallgatnak, mert pl. Mozart zseni volt; egzaltált, és folytonos harcban állt az akkori hatalommal…) Szóval itt vannak, nem tűntek el. Számos bizonyítékom van erre, s el is meséltem neked Barátom… de, miként mondottam, VALAKIK… kívülről kétszer nem engedték publikálni.
Én egy konok ember vagyok. Ha valamit betiltanak, annál nagyobb késztetést érzek azt véghezvinni. Azon kívül Homo Ludens is vagyok. (Ezt majd fordítsa le valaki a VALAKIKNEK.) És szívesen játszom a sorsommal, még ha többnyire vesztek is. És hamarosan újra megírom azt, amit VALAKIK iszonyú erővel nem engednek publikálni.
Ennyire fontos ember lennék, hogy VALAKIK energiát fecsérelnek rám?!
Bernáth Aurélnak volt egy kitűnő életrajzi könyve a hetvenes években: Így éltünk Pannóniában.
Mi így élünk Orwelliában.
Calvero, a megfigyelhetetlen megfigyelt
