A karcsú nővel a nyíregyházi Júlia fürdőben ismerkedtem meg azon a délutánon, amikor másnaposan dagonyáztam a termálmedencében, és az előző éjszaka kalandjait akartam kiáztatni büdös testemből. Ültem a vízben, mellettem nyugdíjasok sakkoztak, táblájuk tutajként lebegett a gőzölgő vízfelszínen. A medence felett szagos gőz lebegett, s az egésznek volt valami trópusi hangulata. És akkor a párákon át a karcsú nőt láttam bejönni a fürdőbe. Antilopként közeledett, mint minden nő, ki tisztában van jó nő mivoltával; ismerjük jól ezt a típust. Én meg ragadozó tekintettel követtem a lépteit, ahogy az Amazonas kajmánja lesi leendő áldozatát.
Még azon az estén a karcsú nő feljött a színészházi szobámba.
Eme szaunai találkozásból nem lett trópusian forró szerelem, csak egy négy évig tartó laza kapcsolat. Kapcsolatunk második évében jártunk, és ez némi bizalmi tőkét is jelent, amikor egy napon a karcsú nőnek megjött az őszinteségi rohama. Minden nőnek van ilyen; előjön a sosem elmondott története… csak türelem kell kivárni. Már a második mondat után le akartam állítani, mondván: a tested érdekel, nem a lelked… de valami érthetetlen okból hagytam beszélni. És a karcsú nő elmondta: azért hagyta el a férje, mert meddő. (Addig azt sem tudtam róla, hogy férjnél volt.) Nem akartam Calverósan cinikus lenni, és nem azt mondtam erre, hogy ez a körülmény számomra legalábbis érdektelen. Mondjuk, korábban is gyanús volt, hogy sosem akart gumiba bújtatni… és a saját védekezéséről sem beszélt soha. De hát mért is beszélne, gondoltam, az ő gondja, oldja meg. Szóval megkönnyebbültem. Felelősség semmi, csak csermelytiszta örömszerzés: igazi holiday.
A negyedik év leteltével másik városba szerződtem. Búcsúzásképpen meglátogattam a karcsú nőt. Azt mondta, enervált mosollyal: „Négy évig jártál hozzám, s mégsem ismerlek. Ki vagy te?” Mire én: „Mindig más, attól függően, mit ír elő a szerep.” Kicsit még beszélgettünk, utána dugtunk. Ő azt mondta később, hogy jót szeretkeztünk… de én tudtam, hogy dugtunk. Mert az csak a testek játéka volt, annak minden szabadságával és ürességével.
Fél év múlva valamilyen okból Nyíregyházára kellet utaznom, gondoltam, beugrom egy percre a karcsú nőhöz. Mikor ajtót nyitott, a sötét folyosón még nem vettem észre semmit. Csak amikor beléptem a konyhába, és az ernyedt téli nap odasütött a konyha közepére; úgy vetítette oda a fénypászmát, ahogy a templomi freskók falfestményein látható a szeplőtelen fogantatás… akkor láttam csak, hogy a karcsú nő már nem karcsú. „Gyerekem lesz”- mondta egyszerűen –„Tőled lesz gyerekem” – pontosított.
Én meg leültem a hokedlira. „Nem kell megijedned, nem foglak zsarolni ezzel!”- Ezzel akart megnyugtatni. „Ez eszembe sem jutott!” – hazudtam lesütött szemmel. „ A gyerek nekem kell. Öregkori magány ellen.” – mondta mosolyogva, és én nem akartam boldogságába belerondítani azzal, hogy elmondtam volna azt, amit úgyis tudott, hogy van két lányom, házasságból, és egy János nevű fiam Horvátországban, s az eddigi jelek szerint teljességgel alkalmatlan vagyok az APA szerepére, amit pedig az élet többször rám osztott. Nem vagyok alkalmas apának, csakis valamiféle jó vérvonalú, hajdan jól vágtázó, de egyre lassuló és fáradó tenyészménnek.
Fél órát ültem még ott a konyhában. Aztán puszi jobbról, puszi balról, s elmentem.
Marci most múlt 17 éves.
Calvero
