A fenti cím úgy szól, mint egy vandam tucatfilm címe. De most nem filmről beszélek. Rosszabbról: a színházról.
Úgy gondolom, nincs okom magyarázkodni. És magyar pályatársaim előtt, szétfoszlott életemről magyarázattal szolgálni. Végigdolgoztam a szakmát, amíg hagytak. Sikereim és bukásaim is voltak, miként mindenkinek. Aztán 2004 december ötödikén bekattantam. Még jobban 2006 őszén. És attól kezdve rúgtam és haraptam, mint egy betörhetetlen musztáng. (A jelzős szerkezet nem a sajátom: akkori barátaim mondták rólam.)
Azt is mondták mások: összeférhetetlen vagyok. De egyetlen színész kolléga sem állította ezt, bizton tudom. Kérdezzétek meg az utóbbi társulatokat: Békéscsabán, Veszprémben, ahol játszottam. Ezt csakis rendezők, meg szag-szervezők, meg az... elvtársak híresztelték rólam. Ma már mindegy is.
Latinovitsról is azt mondták anno a vígben, hogy összeférhetetlen. Mire Ő: "Igen, tehetségtelen, gonosz emberekkel szemben összeférhetetlen vagyok."
Nem vagyok Latinovits. Nem hivatkozom más elődre, sem utódra, mert.... sem utóda, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse, nem vagyok senkinek. Vagyok, mint mindenki: észak fok, idegenség, lidérces messze fény. De nem tudok így maradni, szeretném magam megmutatni. Hogy látva lássanak.
Bocsáss meg Barátom, hogy Ady verssorait prózává silányítottam." A cél szentesíti az eszközt" - miként a közelmúlt legundorítóbb férge, gyéef gondolta, s tette... -"tette hozzá a miniszterelnök..." Mellesleg azt a rádiós szerkesztőt is picsán rúgnám, aki nem tud eredetibb szófordulatot kitalálni, mint hogy: tette hozzá... tette hozzá.. tette hozzá... ette hozzá a bélszínt...
Tette hozzá Calvero
