Közel fél éve külön költöztünk, és ma először beszélgettem hosszabban Lea Lányommal. Ennek is azon kellemetlen körülmény volt okozata, hogy kislányom influenzát kapott, és egész héten itthon, Miskolcon lesz. Anyja előadásra ment a jelenleg még számomra gyűlöletes miskolci színházba. Leácskámat ágyban találtam, tévézett, teázott... nem is nagyon figyelt rám, mert a Jó barátok sorozat jobban érdekelte. Lea mindig szuverén személyiség volt: sosem tett úgy, "mintha." Lea mindent őszintén csinál; ha nem érdekli a dumám, akkor elfordul, és azt jelzi felém: kopj le öreg pár percre, mert most a kedvenc sorozatom megy a tévén.
Tévézés közben masszíroztam megviselt talpait - ezt mindig szerette, mióta balettel foglalkozik. A filmsorozat után beszélgettünk is. Lea minden kérdésemre kedvesen válaszolt... de feltűnő volt, hogy már nem "édesapa" vagyok számára, csupán apa. Bizonyára nem elhidegülést jelent... csak egy kamaszlány tiltakozását az elmúlt gyermekkor emlékei iránt.
Ottlétem alatt telefonon beszéltem az új egri színházigazgatóval, Blaskóval. Jövő héten személyesen találkozunk. Lehet, hogy három év után ismét lesz állandó munkám. (?)... Itt a szeretett Bükk nyugati oldalán. Amíg a Bükk keleti fele fel nem szabadul az ellenség elnyomása alól...
Üdvözli minden olvasóját Calvero, aki tudna dolgozni, ismeri szakmáját, de EZEK évek óta nem hagyták dolgozni. A kurva anyjukat! Khm... bocs, csupán feltörő indulat. Elfojtva.
