Ezentúl ritkábban jelentkezem Barátom. Mást csinálok. Hat év után új vadászkönyvet írok, mert a Színésznőt szerettem című regényem megjelenése kétséges. Talán nem is baj, ha posztumusz kiadvány lesz belőle: túlontúl kiadom magam benne; túlságosan érezhető, hogy az utóbbi években milyen megvetéssel tekintek a magyar színjátszás gyakorlóira: halasira, alföldire, meg a sok satöbbire.

De vadászni, s főleg vadászkönyvet írni egyszerre izgató és megnyugtató.

És egy új, egzotikus utazás körvonalai is derengenek... legalábbis a tervezgetés szintjén. Erről csak annyit: egy ismerős megkért minket, olvassuk fel a család búcsúlevelét az elhunyt testvér búcsúztatóján. Nem volt könnyű döntés ezt elfogadni, mert... ne magyarázzam, miért. De egy elhamvaszott ember urnája előtt állni kevésbé felkavaró, mert ő már fizikailag nincs jelen, csakis az őt ismerők emlékezetében. Attól tartottam, végigzokogják a felolvasást, és akkor a saját hatásom alá esem, ami egy színész esetében minősített szakmaiatlanság lenne. De csak halk szipogások voltak, nem zavartak a búcsúlevél felolvasásában. Utána viszont beszélgettünk az elhunyt testvér testvérével, aki Nyugat-Afrikában vezet vadászati vállalkozást... és szóba került egy ottani vadászat lehetősége. Amiről filmfelvétel készülne, talán valamelyik vadász-horgász csatorna is vevő lenne rá... Idén aligha, de talán jövőre már lehet belőle valami.

De előbb a vadászkönyvet szeretném megírni: sok hazai s balkáni vadászatot. És perszre újra elővenni a kanadai vadonban átélt élményeim naplójegyzeteit, és mívesebb formába önteni.

Ennyi. Isten veletek!

Calvero