Ez a naplójegyzet nem dráma, tehát nem is olyan mély, mint pl. Németh Lászlótól A két Bolyai. Nem is arról árulkodik, hogy szerzője tudathasadásban szenvedne, és bár az Ikrek jegyében született, még sem érzi magát két külön személynek. Ez az írás két földi levelezéséről szól, pontosabban Kosztolányi Dezső levelei unokaöccséhez, Csáth Gézához, kik mindketten Szabadka város szülöttei.
Kosztolányi "szülőházában" többször aludtam... megint pontosítok, mert azt a házat a Jugoszláv hatalom lebontatta, és annak helyén épült fel a Patria szálló, melynek sokszor voltam szállóvendége, szabadkai vendégszerepléseim során.
Csáth Géza (eredeti nevén Brenner József), Kosztolányi unokatestvére pedig onnan ismerszik meg, hogy a nyolcvanas évek elejéig Magyarországon nem adhatták ki írásait. Nem volt "kóser" itthon. Egy fantasztikus műveltségű ember, egy orvos, aki először zenekritikus, majd kitűnő novellista... miközben vállaltan morfinista és ópiumista, aki végül agyonlőtte a feleségét, és önmagával is végzett. Mindez, a képmutató szoc. erkölccsel nem volt összeegyeztethető - amiről nem beszélünk, az nincs (?). És Csáthot, alkotásainak egyedi, semmihez sem hasonlítható értékei ellenére elhallgatták. Érdekesség, hogy Szabadkán, ahol, mint mondottam Kosztolányi szülőházát lebontották, de... Csáthnak már a hatvanas években szobrot emeltek a főtéren, a színház közelében. A Jugók jobban értették Csáthot, mint sajátjai.
No, ezt a könyvet olvasgattam ma délelőtt, s igaz, még az elején tartok, de tartogatott e mű számomra meglepő dolgokat, melyek annyira érvényesek mai korunkra is. Engedelmeddel Barátom, ezekből hozok most szemelvényeket. Nézzük, mit ír levelében, a Budapesten először bemutatkozó ifjú szabadkai író, rokonának és írótársának, Szabadkára.
"Csáth Gézának (Budapest,) 1903. október 4.
Kedves Józsi! Késő éjjel írom e sorokat. Az irodalmi estélyen való szereplésem sikerült, s Négyesy (a Kisfaludy, Petőfi Társaság tagja) egészen el van ragadtatva tőlem. Úgy látszik, felszínre vergődök ebben a szörnyű harcban, ebben a vad marakodásban, ami itt a hírnévért történik. Most kezdem becsülni Budapestet. Ez az ország fővárosa! S ez a gondolat, isten tudja, felemel, s elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy ez egykor nem lesz magyar."
Utána arról lelkendezik az ifjú Kosztolányi, hogy megismerkedett Juhász Gyulával, és egész Budapest a lába előtt hever. Majd borongósabb színeket kever levelébe:
"Az életet előkészítő iskolájául tekintem a halálnak, nagyobb célunk nem lehet, mint bölcsen meghalni tudni. Én most erre készülök. Sorvasztom idegeimet a józanság ridegségével, s egész lelkemmel belehalok a nagy természetbe."
De egy fiatalember halálvágyó szavai után - még mindig a 17. oldalról - szerelmes hördülései hallatszanak, valószínűleg egy rosszul sikerült randevúra utalva:
" A szép szőkeség nem volt ott, s én a falaknak (mert több lány nincs, csak ő) deklamáltam szerelmi dörgedelmeimet. Dejszen csak ragadjam ezt a nőstén bestiát remegő térdeim közé, Shakespeare-t nemzek vele!..."
Mindezt egy 1129 oldalas könyv egyetlen oldaláról idéztem. Olvasd el Barátom Kosztolányi levelek-naplók című könyvét.
Calvero
