Aki életében egyetlen oldalnál többet írt, jól tudja, hogy az íráshoz indulat kell. Vagy ilyen, vagy olyan, jó, vagy rossz. Voltak már gonosz írók is, akik remekműveket alkottak, de a sikerük érdekében feljelentgették írótársaikat. (Neveket is tudnék, de minek... ott fent úgyis elszámoltatták őket... miként itt lent a korrupt politikusokat - remélem.
Bennem ma sok az indulat: szétfeszít az a körülmény, hogy minden idők legnagyobb szélvészét itt, Veszprémben kellet átélnem. Nem kint a szabadban, de akkor is... S ez megint eszembe juttatta azt az elkeserítő kérdést, hogy miért is vagyok én itt?! Jó, dolgom van (nem jódolgom van!), és a hozzáértők szerint jó leszek a Kis herceg főszerepében... de nem szeretem ezt a várost, az én otthonom Miskolc, ott akarok jó lenni a szerepekben, a kurva anyádat halasi. Ez a siker itt fika!, semmit sem számít nekem. Mert ebben a viharvert városban nem érzem otthon magam. Kész. Erről többet egy szót sem. Csak amikor halasit úgy vezetik el pórázon, ahogy tegnap a kis koltait, meg ahogy a mai, ügyészségi feljelentés alapján várhatóan szilvásit, dávidot, herényit satöbbit... meg ahogy kedvencemet, azt a pórázon vezetett állatot: benedekfülöpöt. De ahogy a refrén szól: mindez csak látszattevékenység, semmi, nulla, ha szilvási bűntársát, azt az undorító férget, gyéefet futni hagyják. (Megint mondom, neked nem kell félned, ki rá szavaztál: becsapottnak, vagy hülyének lenni alanyi jogon jár.)
Most már kezdek megnyugodni. De továbbra is itt kucorgok a veszprémi koszos lakásban, eszem a konzervet, és eszem ágában sincs elvegyülni a városlakók között, vagy a színházi büfé füstjét szagolni. Minden undorít.
Talán, ami az életkedvemet a mínusz tartományból felfelé emelheti, hogy ma esemest kaptam Lilla lányomtól, hogy terhes. Tegnapi rövid jegyzetemben már ezt előrevetítettem. Nagyapa leszek hát. Nehéz megszokni ezt a gondolatot.
Üdv.: Calvero, a grószfater.
