Baszni és vadászni legjobb a világon!! Mindkét szenvedély az ösztönök ősvadonjából tör elő, mint az állat. Egyik a fajfenntartást, másik az önfenntartást szolgálta eredetileg. De az evolúció során mindkét ösztön elvesztette eredeti rendeltetését s „passzióvá” vált. Mert ma nem azért baszunk, hogy gyereket nemzzünk (tehát nem a fajfenntartás szolgálatában), és nem is azért vadászunk – már aki – mert éhesek vagyunk, s húsra lenne szükségünk. Mindkettőt élvezeti célból űzzük, s mert űz bennünket a szenvedély.
Ez jutott szembe az előbb, amikor a tegnapi sikeres vadászélményünkre emlékeztem. Milyen izgalom futott át rajtunk, amikor hallottuk közeledni a vaddisznókat! Mennyire kalapált a szívünk! ( A leadás után hazajőve kedvesem megmérte a vérnyomásomat – orvosom tanácsára naponta kell mérni – és 172 per 140 volt, 107-es pulzusszámmal. Lehet, egyszer úgy végzem, ahogy egy régi vadászismerősöm Montenegróban, aki lelőtt egy vadkant, odament hozzá… majd rázuhant, és meghalt. Vagy ama híres csantavéri orvos, aki a bejárónőjét kefélte, az orgazmus után felakadt a szeme, s meghalt. Mindkét halálnemet SZÍVesen vállalnám!)
És az a pillanat is milyen szép volt tegnap, amikor megtaláltuk a vadat, szakszerű lapockalövést kapott, nem szenvedett… aztán, amikor zsigerelni kezdtem, s kibuggyantak a belei, kedvesem beledugta a kezét, hogy érezze a disznó teste melegét… s közben emlékeztetett a Háborúcska történetre is, amit pár napja meséltem neked Barátom. És miután kizsigereltem a disznót, azt mondtam kedvesemnek, hogy máskülönben a vadászat egy romantikus kaland… de ilyen helyzetek is vannak, ha az ember lő valamit. És akkor levettem a májat a zsigerekről, lehúztam róla az epehólyagot… s minthogy mindketten az indián mítoszok világában élünk, beleharaptam a nyers vaddisznómájba. Aztán átadtam indián kedvesemnek, s ő is beleharapott a gőzölgő, meleg májba, ajka mosolyra nyílt, és szája sarkából kicsurrant a vér. Nem máshonnan jött eme ősi ötlet, mint abból a filmből, amit amúgy nem nagyon szeretek, de ez a jelenet annak idején, mikor utoljára láttam, nagyon megfogott. A film címe Farkasokkal táncoló (vagy Táncosokkal farkaló, már nem is tudom) szóval, abban a filmben volt a jelenet, amikor Szélfútta Haj húgát megmenti Danbar, lelövi a támadó bölényt, mire Szélfútta Haj kizsigereli a vadat, és a nyers májba – indián szokás szerint – beleharap. Aztán kínálja Danbar-nak, aki vonakodva beleharap a sarkába… mire az indián rámordul, hogy ez kevés!, nagyobbat harapni!, mert így Manitu nem fogadja be az áldozat lelkét.
Játékos lelkek lévén, és az indián kultúra híveiként, ezt a filmbéli jelenetet játszottuk el tegnap este, ott a lelőtt vaddisznó mellett.
Igen: baszni és vadászni legjobb a világon! Nem is tudom, miért száműzték szótárunkból prűden, a „baszni” szót? Ebből a szóból szinte érződik az ősmagyar jurták erotikus fülledtsége: baszni! milyen szép szó! Sokkal szebb, mint az orvosian steril: szeretkezni (ami semmit nem mond, nem áraszt pinaszagot, csak a kékharisnya csajok parfümjének bűzét, meg az orvosi műszerek halálszagát.) A többiről már nem is beszélve: a nyegle „dugni”… Meg a kisiparosok szótárából merített „kefélni”… (Elképzelt élethelyzet: a ruhatáros megkérdezi a vendéget: megkefélhetem a kabátját? Mire a vendég: ha kívánja… de ne tessék rá élvezni, mert akkor vihetem a tisztítóba.)
Tehát beszéljünk magyarul: az ember baszik, a ló fedez (miként gyéef-et a bűntársai), a vaddisznó búg, illetve görög (a magyar vaddisznó is görög), az őz üzekedik, a szarvas bőg, a menyét pepecsel, satöbbi. Üdv.: Calvero, aki még nem szeretkezett, csak baszott… s kibaszott elnéző az ellenségeivel, még azokkal is, akik tönkre akarták tenni.