Odakint december elejinek tűnő nyirkos idő. Idebent a lakásban hullaszag. Nem, nem az én szagom. Még nem. Ezelőtt másfél hónappal egy fagyasztott húsdarabot kint felejtettem a konyhában, amit el akartam vinni a kedvesnek, de nem így sikerült: elfeledkeztem róla, és az ... Elutaztam, s két hét múlva állítólag a szomszédok telefonon riasztották a volt feleségemet, hogy Calvero valószínűleg a jócskán megérdemelt halált kapta, amit ilyen magányos bozótharcosok vívnak ki maguknak: meghalt egyedül. No pesze (csupán csak saját vélelmem) a szomszéd azt is hozzá tehette: ez a pasi rá is szolgált a dögalálra. És amikor volt feleségemben felébredt a kíváncsiság, hogy milyen lehetek halva - sok formában látott már, örömben henteregni és szenvegéstől vacogni, de hullaként eleddig még nem gyögyörködhetett bennem - nos, akkor eljött hát megnézni, hogyan fest a csontjaimról lefeslett hús. Mivel még a mai napig nem cseréltem le a zárat, ő be tudott jönni... De csak a kintfelejtett 3 kilós, elrohadt húsdarabot találta a lakásban.
Igen, ma megint kicsit bulvárban vagyok kénytelen nyomni a rockot. Mert nagyon de nagyon nehezen viselem el, hogy kb. 5 hónapja nem láttam Lea lányomat, vagy ha pár percre igen, Lea akkor sem állt szóba velem.
5 napja itt vagyunk a vadászterületem közelében, s egyszer sem vettem elő a vadászfegyverem. A bőgés véget ért, cserkelve disznót lőni iszonyú tortúra, kocsit hívni, satöbbi. Esetleg Komlóson jöhet ez szóba, ahol nem kell sokat szenvedni, csak le kell húzni a lőtt disznót, aztán irány Bóta hűtőháza. Üdv.: a sokszor halára szánt, de ma is élve élő Calvero
