A fenti cím kicsit összecseng a pár évvel ezelőtti "Apa kocsit hajt" című blődlivel, ami a világhálót bejárta, és rádióműsork ismételgették dallamosnak aligha nevezhező rigmusát, és amit egy személyes ismerősöm Bada Dada "alkotott". Még Újvidékról ismertem Badát, meg az apját is, aki gyermekverseket írt, a fia pedig dadaista költőnek mondta magát, ezért vette fel a "Dada" művésznevet. Majd áttelepült az "anyagországba", ahol bizonyos alternapív körökben még sikert is ért el, egyik performance-át például egy kereskedelmi tévé reggeli műsorában láttam, amikor valami tésztaszaggatót viselt az arca előtt, akár csak egy középkori lovag a harci rostélyát. Aztán pár évvel ezelőtt ráunt a folytonos kigúnyolásokra, és szelíd kötélen lógva befejezte életét.
No de messziről indultam, mindez csak a címről jutott eszembe, hiszen apám pálinkafőzési szertartásáról szándékozom írni ezen a szép reggelen, amikor olyan nyugodt vagyok és bizakodó, talán még kicsit boldog is, pedig meg sem ittam a reggeli felesemet, részint, mert nem vagyok reggeli ivó, másrészt a Bagyótól kapott pálinka már elfogyott. Jobban be kellett volna osztani. De ki tud egy olyan jó ágyast beosztani, amit eperfa hordóban érleltek, és aszalt gyömölcsszemek ágyára helyezve palackoztak. Szóval nem ittam meg a reggeli felest, pedig a népi mondás szerint a jó parasztember reggel négykor felkel, megbassza a feleségét, megissza a felesét, aztán megy csak ki elvégezni a jószág körül. És nem fél kilenckor kel, és még kilenckor is pizsmában írja a naplóját, ahogy rosszmagam. Úgyhogy a "jó parasztember" kitüntető jelzőjéről immár le kell mondanom.
De hát megint elcsapongtam a címben foglalt témától. Szóval apám mindig nagy odafigyeléssel gondozta a cefréjét. Igy volt ez korábban is, de miután 1984 őszén egy vadászbalesetben szétlőtték a lábát, és ő ötvenkét évesen nyugdíba kényszerült, attól kezdve még több figyelmet fordított a pálinkafőzés szent szertartására. A földre hullott gyömölcsöt - szilvát, körtét, birset - vödörbe szedte, aztán leült egy kisszékre, és még egyszer egyenként kézbe vette a gyümölcsöt, megsimogatta őket, mint szerető apa a jól tanuló fia fejecskéjét, (vagy mint jó paraszt a feleskéjét) talán még beszélt is hozzájuk, aztán, ha talált a szilvaszemen vagy körtén egy ütődéstől származó sérülést, azonnal "megműtötte", kivágta a csúnya részt, és csakis a hibátlant tette a cefrés hordóba. Naponta többször megkavarta, letakarta a hordót, hogy szépen forrásnak indulhasson, s amikor tele lett a hordó, akkor elindult a visszaszámlálás... és a 9. napon szekérre rakva elvitte Kopunovicshoz, a csantavéri pálinkafőző mesterhez... (Folyt. köv.) Most ki kell mennem átrakni a lucernabálákat, amit úgy szeretnek a lovak, mint parasztember a feleségét, s pláne a hajnali feleskéjét.
