Nem, ezt még el kell mondanom, különben a tüdőmben rohad el. Kuncz Aladár erdélyi íróról szeretnék szólni. Arisztokrata értelmiségiként Párizs miliőjét ment szagolni francia honba; a francia kultúra lelkes híveként kávéházakban barátkozott az ott társasági életet élő, hozzá hasonló világpolgárokkal, Hemingway-el, satöbbi, aztán 1914 juliusának végén, amikor ferecferdinándot lepuffantotta a Fekete Kéz anarchista csoport egyik tagja ( nevezett személy, ff rá is szolgált a lepuffantásra, mert tömeggyilkos volt: egy vadászaton képes volt akár 150 szarvast lepuffantani...) szóval a Fekete Kéz anarchista csoport egyik tagja, gavriloprincip lepuffantotta a vad-tömeggyilkost, nos, akkor a " művelt franciák" minden Monarchia-béli állampolgárt deportáltak egy Atlanti óceánon lévő sivár szigetre, köztük Kunczot, és egy másik magyar írót, Németh Andort. Öt évet töltöttek ott. Kuncz halálos betegen jött haza, és megírta a magyar irodalom nagy regényét, a száműzöttek Bibliáját, a Fekete kolostort.
Talán épp azon a szigeten raboskodott, ahol Pillangót tartották fogva, aki a sokadik sikertelen menekülési kísérlete után, egy kókuszdióval megtömött zsákon szökött meg, hanyatt fekve a zsákon, azt üvöltötte az égre - képletesen az őt igazságtalanul elítélők arcába -: " Még mindig élek, gazemberek! Még mindig élek!!"
Aztán berija jut eszembe, meg pétergábor, meg gerőernő (a 2. világháború utáni kommunista belügyminiszterek) akik a szovjet s a magyar ávéhá szervezet nevében sok magyart deportáltak... volt akit Szibériába (berija elüldöz Szibériába... akár Kiss Tibor verssora is lehetne), kit pedig csak Kistarcsára. (Hogy miként lehet félelemet keltve fenntartani a hatalmat, jól megtanulta berijától gyéef és gergényi, kikről, remélem, nem emlékezik meg sohasem a magyar történelem, szemétre velük.)
Ott tartottam hát, hogy Kuncz Aladárt hazaengedték a száműzetésből. Megkereste otthonát, hiszen "azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". És jött utána a nagytrianoni döntés-diktátum, és Kuncz, halálos betegen visszament Erdélybe, és megszervezte az ottani irodalmi életet. (A Kemény-kastélyban járva rosszmagam is láttam azt a nagy kőasztalt, melyet Kós Károly készített, s mely mellett összegyűltek az erdélyi írók, kik erősebb közösséget képeztek, mint előtte, a Montparnasse-on tolongó művésztáraság, ahonnan elhurcolták Kunczot.)
Nem Barátom, nem erőltetett ama analógia, melyet sejttettem "véled". Minden sejtem tiltakozna ellene...( a "véled" szó persze tizenkilencszázadian penészes, de elejét veszi, s megtöri az unalmasan mekegő a pestiesbeszédet... mek-mek-meg mi pestiek...mek. Mek.)
No. Szerinetem egy év alatt mindent elmondtam neked, mek sok másnak is, ami bánt engemek. Most már tényleg abba is hagyhatom.
VÉGEzetül, egy nagyon s agyon ismételt üzenet, a dőltömre leső percemberkéknek...mek, benedekfülöpnek, mek, alföldinek... gyéefnek, halasinak: MÉG MINDIG ÉLEK!(?) GAZEMBEREK!
