Tegnap ismét Magyar Évát láttam a tévé kettőn. Mozgó bizonysága a szorgalom és a kitartás méltó jutalmának (alkalamasint, nem csak a mesében.) Hát igen. És ma a Royal Shakespeare színpadán van. A szigorú szorgalom, és a munka... És emlékszem, mennyire tetszett nekem az a lány...vagy már akkor asszony volt, de ez ma már mindegy is. Olyan volt, mint a Flashdance...vagy valami hasonló című film megszállott táncosa (a film zenéjének hangszerelését egy "földi", a szabadkai Lévay Szilveszter végezte el). És az sem véletlen, hogy a filmben meg sem említette a nyíregyházi korszakát. Azt is mondhatnám, amit Édes Anna gyikosságakor jelent ki a doktor: "...rosszul bántak vele, érzéketlenül bántak vele..." Ő sem merült el sokat a társulatok közegében, miként én sem. Ő futott, tornázott. Én a próba után hazamentem, és írtam. Ő egyik irányba edzette magát, s kereste a kiutat, én a másik irányba. Tudva talán, hogy a színház milyen hálátlan szakma. Ő a mozgásszínház felé keresett menekvést, én az írás felé. Neki sikerült a kitörés... az én csapataim még harcban állnak... és olyan győzelmet már nem is arathatnak, mint ő, Magyar Éva. Ő is elvált, mielőtt belevágott volna a kalandba, magam is azt tettem 25 évvel ezelőtt... és most is egy új kaland és válás előtt állok. Mely kaland egzotikusabb és kiszámíthatatlanabb a kanadai vadonnál is. (Bocsánat az esetlegesen erőltetett párhuzamkeresés miatt.)