Nem Barátom, többé nem viccelődöm veled úgy, hogy hosszú, klasszikus idézetekkel fárasztlak, ezentúl csak saját kútfőből dolgozom. És ahhoz sem érzek már késztetést, hogy fejben játsszam le a szerepeket, mint azon recski elítéltek - egyikük naplójában olvastam - akik sakktábla híján fejben sakkoztak, ott a barakki éjszakában: F4, súgta a patkánypuha sötétben az egyik, s a társa válaszolt rá, hogy G6. És így haladtak, egész a mattig. Tegnap mégis - és utoljára eljátszottam fejben, csak úgy magamban egy régi kedves szerepemet, Cyrano-t. 92-ben volt ez Nyíregyházán, Zsótér rendezte, kinek ez volt élete első-vagy második rendezése, s én voltam akkortájt az egyik kedvenc színésze. Rajtam tanult rendezni, én voltam számára az eldobandó mintaanyag. A Színházi Fesztiválon nagy sikert arattunk, és Zsótér visszahallotta a zsűritől, hogy "paraszthajszál híján" én kaptam a legjobb alakítás díját. (Egyszer szívesen találkoznék azzal a "paraszttal", kinek haja mindig, minden tálalásban a levesembe került.) Aztán pár évvel később, mikor Zsótér megcélozta a Kossuth-díjat (azóta meg is kapta, amúgy joggal), akkor dobott engem, mint a taknyot. Igen, kinőtt engem. Mint a pepita rövidnadrágját. És talán vele sem mindig úgy viselkedtem, mint kellett volna. Mindegy.
2009.12.14. 10:34 calvero56
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kanadaivadon.blog.hu/api/trackback/id/tr241595971
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.