Elmondanám ezt neked, ha nem unnád. Múlt éjszaka, háromkor, abbahagytam a munkát, le is feküdtem. Ám a gép az agyban zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, csak forgolódtam dühösen az ágyon, nem jött az álom. Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal, százig olvasva, mérges altatókkal... Amit aznap írtam lázasan meredt rám. Izgatta szívem negyven cigarettám...Meg más egyéb is...A fekete...Minden. Hát fölkelek nem bánom az egészet, sétálgatok a szobában le-föl, köröttem a családi fészek, a szájakon lágy, álombéli mézek, s mint botorkálok itt, mint a részeg, az ablalon kinézek...
No, most jól átvágtalak Barátom. Mert akaratod ellenére elolvastattam veled egy Kosztolányi verset, amit másképpen nem biztosan tennél meg. Jó, csak az első versszakát, és a prozódiát is kicsit átalakítottam a becsapás érdekében, de tudtam jól, soká kell várnom, hogy ilyen személyes költeményt találjak. Mintha az én álmatlanságaimat hadarta volna a földi. Azért nevezem őt földinek, mert egy földről származunk, a szülőháza helyén ma a Pátria szálloda áll. (No igen, a "kettős-hontalanság"-ról szóló népszavazással őt is kitaszítottátok.) És arról is lehet képzelgésünk, mi lehet az a "Más egyéb is" amit sejttet a költő. Igen, a költő a boról nem tudott aludni, de még mindig jobban járt, mint az unokaöccse, az ópiumfüggő Brenner József, aki később Csáth Géza néven lett a magyar próza egyedülálló alakja. A képet ugyan árnyalja, hogy Csáth agyonlőtte a feleségét, aztán önmagát, de a rosszul végződő novelláit máig is olassák. És, hogy e nyomvonalon haladjak, volt egy harmadik földink - apámmal egy utcába laktak - ki aztán egy kevésbé humánus tettével vált halhatatlanná, őt úgy hívták: Matuska Szilveszter... Az unokaöccse évekig sírkőfaragó volt a falunkban, Csantavéren.