Riportok a kanadai vadonból

Ideutban az edmontoni gepen velem utazott egy roman sportolocsapat, talan eppen valamely labdajatekok valogatottja. S volt koztuk egy asszony, aki annyra de annyira hasonlitott az Agi nevu szinhazi fodraszra... csak bizonyos korbeli korrekcioval...Mintha egypeteju ikrek lettek volna. Nem birtam levenni rola a szemem, annyira elkaprasztatott. Neztem, mit valami temeszeti csodat. Eszrevette, hogy nezem, eloszor azt hitte, talan ismerjuk egymast. Aztan zavarba jott, kerulte a tekintetemet. Valamivel ez utan pedig hizelgonek tartotta a tekintetemet, batran visszanezett ram. Pedig nem akartam semmit... csak nezni a termeszet fura bukfencet, hogy egymastol tavoli genek is neha packaznak egymassal. A landolas utan veletlenul az utanuk levo csopratba kerultem. Akkor az Agi hasonmas felem fordult, s biztatoan mosolygott. S ekkor tortent, hogy eszrevettem: nincsenek a csomagjaim, Calgary-ban maradtak. S ezek utan nem foglalkoztam az Agi hasonmassal. Ennek tobb mint 1 honapja, s nem is tudom, miert jutott eszembe... Talan, mert ma sokszor eszembe jutottak otthoni emberek. Nejem, lanyaim... egyebek  is... Sipi, akit kedveltem, s eltemetve fekszik... a fanyar humoru Tahi...Igen, s az is eszembe jutott, amikor 10 esztendeje Alaszkaban csavarogtam (de az az ut teljesen mas volt, semmi working, csak szintiszta holiday) s mar 1 honapja tavol voltam, amikor a kisebbik lanyom, aki akkor 3 eveske lehetett, elgondolkodva meredt maga ele, aztan odaszolt a gyerekhangjan az anyjanak: Edesanya, te meg emlekszel edesapara...? Most mar nem gyerek... de en se 1 honapra jottem... vajon emlekszik-e majd ram...? No, akkor Baratom, akkor Kanadaban eloszor kibuggyant a konnyem.