Riportok a kanadai vadonból

Ja, hogy mért szólik többes számban Barátom? Mert van családom. Hagyományos család: egy nő s jómagam vagyunk a szülők, és van egy bakfis lányunk, sugárzik róla a tehetség, öt éve a Táncművészeti Főiskola (lánykori nevén: Balettintézet) tanulója. És e lányunknak mindkét oldalról van egy-egy féletvére, szüleinek előző házasságából, kik bár formailag nem tartoznak a családunkhoz, de érzelmileg igen. No szóval ott tartottunk tegnap, hogy eladtuk a házat, és elindultunk hazafelé, a 23 ott töltött nyár nosztalgiájának legkisebb jele nélül. Pedig mennyi emlék... Emlékszem az első nyárra, amikor egy színész-rendező kollégámat láttuk vendégül, akit az idő szerint a barátomnak tartottam. Magam különösképpen nam tartottam lényegesnek, hogy az illető zsidó származású, ő annál inkább. Folyton "zsidózott", ellenkező előjellel. Engem apám filoszemita szellemben nevelt, "a zsidó egy tehetséges nép" ezt hajtogatta folyton, bár mintapéldányt nem tudott mutatni belőlük, mert nem éltek zsidók a falunkban; a háború előtt talán igen, de akkor meg még én nem éltem. Szóval apám afféle szentistváni intelme késztetésére mindig is tiszeltem és becsültem a zsidókat, ami nem azt jelentette, hogy a véleményemet ne mondam volna ki minden pillanatban. Így történt, hogy azon a nyáron, amikor ott ültünk barátommal a montanaegrói házunk tornácán, és testes peljesáci vörösbort kortyolgatva néztük a holdfényben fehérlő karszthegyek gerincét, nos, akkor bárgyú őszinteséggel megkérdeztem barátomat, miként lehetséges az, hogy olyan lusta és trehány munkavégzéssel, ahogyan ő dolgozik, mégis mindig minden bukása után kap újabb lehetőséget. Naivan azt hittem, e kérdés belefér egy baráti kapcsolat kereteibe. De ő vérig sértődött, és attól kezdve azt híresztelte rólam, hogy antiszemita vagyok, ami baromi nagy és gonosz hazugság volt. De ennek ellenére érzéseim nem csúsztak át a negatív tartományba, udvariasan megálltak a türelmes elfogadás határán. Mindezek ellenére, azóta is, ha valamely pályatársam féltékenységből vagy gyűlöletből ki akart csinálmi, vagy eltávolítani a pályáról, akkor ezt a vádat hintette el sunyin, rólam is, másokról is. No de ne nyalogassuk a sebeinket, lépjünk ezen is túl. Hazafelé utaztunkban, mint az elmúlt évtizedek során majdnem mindig, megálltunk Mokra Gorában ( tükörforditásban: Nedveshegy), ahol van egy erdész barátom, és ahol Kusturica építette fel a saját birodalmát. A falu fölötti hegytetőt megvásárolva építtetet egy csomó farönk házat, némelyikben mozi van, a másikban kávázó, s ott van az egyre elhíresülő "Kusturica Favárosa". A jeles fimrendezőt pár éve személyesen is megismerhettem, amikor ezen a helyen forgatta Az élet egy csoda című filmjét. Amennyire imádtam a filmjeit, annyira csalódást okozott a személyisége: muzulmán születésű létére felvette a pravoszláv vallást, és nagyobb szerb nacionalista, mint némely Milosevics párti fazon. A magyarokkal szemben is sommás véleménye van - ez visszahallottan, velem mindig nagyon udvariasan távolságtartó volt. Erről mejd még szólok neked Barátom, mára ennyi. Üdv. Calvero