Riportok a kanadai vadonból

A  PETŐFI Irodalmi Múzeumban, és az Írók Boltjában tartott esteket nézem a neten, és nem egy kortárs magyar író felolvasó estjére keresek rá. És megdöbbenek, hogy egész jó írók milyen pocsékul olvasták a saját szövegüket. Zárójel: Nincs már a Naccsanyi, aki ilyenkor szelíd csipkelődő humorával vissza szokott rántani, ha nagyon elgaloppírozom magam, tehát tovább megyek e gondolati nyomvonalon, hogy nekem, ha más nem, egy előnyöm van velük szemben. Színházban és színészetben eltöltött 35 év után, ha majd egyszer elfogadtatom magam kortárs magyar írónak, suttyomban elővehetem tanult szakmámat, és egy-egy ilyen felolvasó esten profin fogok felolvasni a Puskás Stadionban, 80 ezer ember előtt (no, ekkor szokott közbeszólni Naccsanyi, miközben érezheti szavaim mögött az öngúnyt, de az elszántságot is). Mindenesetre: várjuk ki. És másik kedvesen kommentáló, de még hál’ istennek még élő barátomnak, Bercinek is „kedvére teszek” ha megemlítem, hogy EP üdítő kivétel abban a tekintetben, hogy nagyon érdekesen és jól olvassa fel a saját szövegeit. A felolvasását is átjárja az a szabadság, ami őt a szavak formálásában jellemezte. Idézet Tőle: Az író mindent megtehet, egy dolgot kivéve: hogy ne írjon. Mert akkor már nem író többé. És ehhez hozzá csapom a másik kedvenc íróm, Temesi minap megosztott nyilatkozatát, kicsit hozzá esztergálva az előző gondolatot: az író sok mindent megtehet, még írhat is, de közben olvasnia is illenék. És kettejük gondolait szublimálom én pofátlanul: Az író mindent megtehet, de írnia és olvasnia kell, bár ha már felolvasásra vállalkozik, ezt úgy tegye, mintha egy jó színész olvasná fel a szövegét. Csók. nfl