IONESCO darabjában, a Rinocéroszban az emberek arra vágynak, hogy egyformák legyenek, és lassacskán egyformák is lesznek: egyformán vastagbőrűek – orrszarvúk. Egy francia rendező, Alain T. rendezte, tolmács segítségével. Azzal kezdte, hogy: ő személyesen ismeri Kunderát, aki pedig személyesen ismeri Ionescot. Akkortájt még nagyon meg voltam verve egy olyan tulajdonsággal, amit némely rendező nem díjaz: érteni akartam, amit játszom. A próba szünetében megkérdeztem T.-t:
– Oké, hogy az orrszarvúság szimbólum, de mit akarunk kifejezni vele? Irodalmi jelkép, rendben, lehet a hatalmi arrogancia jelképe is, és lehet egymás eltaposásának jelképe, meg eszünkbe jut róla a szexualitás, mert keleten a ledarált szaruanyagát használják, afrodiziákumként. De itt, a mi előadásunkban melyik szimbólumrendszer keretein belül értelmezzük a szerző szándékát?
– Az orrszarvú mindenképpen jelkép – mondta T. (háta mögött Kunderával, és az ő ismerősével, a Ionescoval).
– Igen, de ha elismerjük is, hogy az emberek nem változnak valódi orrszarvúkká, hanem csak jelképpé, mért változnak éppen ezzé a jelképpé és nem mássá? – aggályoskodtam (hátam mögött egy afrikai úttal, és a szavannán látott számos orrszarvúval, melyek közül egy sem volt hatalmilag arrogáns, se nem volt szexuálisan tolakodó).
– Igen, ez persze kérdés – jegyezte meg T. lehangoltan, és talán arra gondolt: mégis helyesebb lett volna egy másik színészt választani, aki gondolkodás nélkül tejesíti az instrukciókat.
– Talán fallikus szimbólum – mondtam halkan.
– Micsoda? – kérdezte T. (háta mögött a tolmáccsal).
– A szarv – mondtam. – A felfelé görbülő kemény csont olyan, mint a- - -
– Igaz! – vágott közbe T. – Igaz! – de aztán elbizonytalanodott. – De mért akarnak mind fa(llo)szok lenni (ő nem latinul mondta, és a tolmács is magyarra fordította). Pláne a női szereplők mért akarnak azok lenni?
Erre aztán közös erővel sem tudtunk választ találni. nfl (BOTRÁNYOS KÖNYV, részlet.)
