Riportok a kanadai vadonból

PRÓBASZERENCSE. Miként már ezen a fórumon többször említettem, számomra a színészi létet az igazgatókon kívül leginkább a rendezők nehezítették meg. Akiknek pedig jó esetben RENDEZNI kellene a próbákon felmerülő problémákat, nem pedig szaporítani a bajt. Mondjuk, a jelenlétével. Voltak rendezők, akik jól viselkedtek:  hagyták a színészeket dolgozni, és egy mukkot sem szóltak a próba alatt. Előfordult olyan is, hogy lefeküdt a hátsó sorban, és csak egy-egy hangosabb szóra emelte fel a kócos-kialvatlan fejét, hogy aztán újra alámerülve a széksorok hullámverésébe, csak a horkolása hallatsszon. Ha egy ötletemet tutira át akartam vinni a próbán, a legrövidebb út a rendező hiúságán át vezetett. Ugyanis a rendezők többsége eredetileg színész akart lenni, csak nem volt hozzá elegendő tehetsége. Kivételek olyan zsenik, mint pl. Zsótér, aki színészként ugyanolyan jó, mint rendezőként. De vannak olyan példák is, mint Harag György, aki színészként kezdte, amihez nem volt elég jó – és lett belőle hatalmas mester, rendezőként. De maradjunk a leggyakoribb esetnél, hogy a rendező hiúságát kell célba venni egy ötleted megvalósításhoz. Mit leszel? Elhiteted vele, hogy  Ő  TALÁLTA KI. A próba alatt merengő arccal azt mondod neki: figyelj, a tegnapelőtti próbán mondtál nekem valamit, és megfontoltam a dolgot: tényleg az a jó, ha a bal kettőn jövök be, kézen állva. (Bármiféle örültséget el lehet sütni, ha azzal kezded, hogy ő találta ki.) A rendező arcán ilyenkor hatalmas szellemi munka tükröződik. Ha olyan hülye, mint amilyennek az addigi próbákon mutatkozott, biztosan elfogadja az ötletet, hogy (csak a példa kedvvért) kézen állva gyere be a bal kettőn. nfl