KONZERVATÍV? Sokáig nem érzem ezt a szót magamra vonatkozónak, miközben hittem az értékválasztás és stílus fontosságában. És abban is biztos voltam, hogy nagy hiba, ha elvész, ami jó és szép; meg kell őrizni a múlt értékes darabjait. Kamasz koromban azzal vigasztaltak (riogattak), hogy aki fiatal korában nem forradalmár, ötven felett nem konzervatív, az hülye. Itt most eszembe jut a tegnap látott Privátszféra című műsorban a Rékasi gyerek, aki nem úgy forradalmár, amilyenek mi lehettünk volna – talán azok is voltunk, a hosszú haj viselésének létjogosultságáért vívott harcunkban (figyelem! gyors önirónia érkezett a kettes vágányra). A kis Rékasi nem olyan volt a felvételen, mint a metszeteken Petőfi a Múzeum kiugró lépcsőjén (ahol a történészek szerint soha nem állt). Nem rikácsolt, csak lágy középhangon mondott elképesztő értelmes, mély gondolatokat arról, hogy szerinte mi a baj a felnőttek által rá kényszerített jövőképpel. Hogy közben odacsempészte magát az apja is, hogy megvédje a fiát, aki egyáltalán nem szorult védelemre, azt megértő mosollyal néztem. Szakmai ártalom, ilyenek vagyunk: ha kamerát látunk, automatikusan szolgálatba helyezi magát bennünk a színész, és ha a gyermekünk hős forradalmár (?), mi is kapni karunk a rá irányuló figyelemből. Bírom a búráját ennek a furcsa hajzatú kamasznak! És a tűntetéseket testet-lelket edző tevékenyégnek vélem: a közös szombat esti séták erősítik majd bennük az együvé tartozás érzését, s miután majd tudják is, hogy mit akarnak, még ki is forrhat belőle valami tartalom - - de vissza a feldobott témához: Kamasz koromban apám nyakkendőjét még megfogni sem akartam, nem hogy olyant akasszak a nyakamba. Szuicid hajlamúként – inkább a kötelet. Már hatvan felé jártam – s csak egy nagybetűvel kell behelyettesíteni a szám első betűjét, hogy megkapjuk a város nevét is, ahol az idő szerint legeltettem a nyájamat –, amikor megtudtam, hogy mért nem voltam egész életemben konzervatív. Az idő szerint már nem volt otthonom, mindig valakinél csak átmenetileg tartózkodtam. És tartózkodtam feltenni azt a kérdést, hogy mért van így vagy úgy beállítva pl. az asztal, hogy nem fér el mellette az ember, miközben a falnál félméternyi rés tátong – ahol viszont nem jár senki. Mindenhol megtűrt vendég voltam, és az ilyen státuszhoz nem megy az illetlenkedő kérdés. Már a harmadik helyen csöveztem, amikor kiszaladt a számon egy ilyen kérdés. Mi volt rá a válasz? – Mert így szoktuk.
Nem volt több kérdésem. De már megtudtam a világról és önmagamról is egy s mást (igen későn- - -). És nem akarom a fenti választ azonosítani a konzervativizmussal, mert ez inkábba a kispolgárisággal és kiskádárisággal fertőzött, szokásokba való beleragadtságtól a nettó hülyeségig sokféle jelzővel leírható. És az a film jut róla eszembe, amikor a falu minden férfilakója Béla, hiszen már az apja is az volt, hogy is lehetne más. Vagy Jonas Jonasson kitűnő regényében a Holger nevű fiú után születik még egy fiúgyerek, aki szintén a Holger nevet kapja a keresztségben, hiszen már az előző név is bevált, minek változtatni, meg különben is, ahhoz, hogy másik nevet kitaláljunk, gondolkodni kell. Nem mondom, hogy ez lenne a konzervativizmus, csak annyit, hogy én mire asszociálok a szó hallatán. Holnap reggel pedig elmondom, hogy mért nem vagyok liberális sem. nfl
