Riportok a kanadai vadonból

A  ZAKLATÁSOS  IZÉ most kezd leszivárogni a művészek alkotásaiba, most már nem rekesztik ki még azt is, aki jót mer mondani Martonról, s tegnapi hír, hogy Keró is valami ejnye-bejnye fenyítést kapott a színházában. És a Facebookon láttam, hogy Fehérváron bemutatták az Eastwicki boszorkányokat, Csámpival a férfi főszerepben. És oda is kommentáltam, mert annyira fölkavart az emlék, hogy miskolci koromban Seres hányszor mondogatta – ha jól emlékszem, el is kezdte dramatizálni –, hogy milyen jól ki lehetne osztani abban a színházban, az akkori társulattal (és – ő mondta! –, hogy én milyen erős lehetnék Deril ördögi szerepében, a Lucifer után). Tudtommal akkor még csak regény- és filmváltozatban létezett ez a sztori, talán még külföldi színházakban sem mutatták be, de hogy itthon nem, abban egész biztos vagyok. És állítólag ezt a Fehérvári előadást a zaklatásos izékre és a mee too mozgalomra húzták rá, ami kicsit ócsítja az egészet, mert Updike műve sokkal mélyebb annál, mint hogy összefüggésbe hozzuk, akár csak asszociációsan is a fekete ruhában vonulgató sztárocskákkal, ami mögött semmiféle elvszerűség és szolidaritás nem volt, csak a Stendhal-i igazság, hogy a vörösön jól mutat a fekete. Aztán erről eszembe jutott, hogy Oberfrank Palinak is csak most esett le, hogy Martont meg lehetne hívni rendezni.  De amíg ilyen témával magára tudta volna haragítania a közvéleményt, behúzott nyakkal kussolt, ahogy a színházi szakma többsége is. (Stohlnak is csak annyi szaladt ki a száján, hogy ő Martont úriembernek tartja, máris szétszedték őt a vérre éhező bacchánsnők.) Pedig O.-nak osztályfőnöke volt Marton. De hát a gyávaságot nem lehet szemére vetni senkinek, mert a bátorság nem döntés kérdése, sokkal inkább a gerincben dől el. Még az amúgy szintén nem erős gerincű Verebes is – aki a fülem hallatára mondta magát elvtelennek a nyíregyházi színház büféjében – annak idején talán egyetlenként intette a vérre éhezőket Martonnal kapcsolatban, hogy csigavér, pihenjetek egy kicsit, mert ezt az embert a halálba kergetitek. De hát a múltban is – hány művész üldöztek a halálba, majd utána szentté avatták. És rögtön ide lehet hozni azt is, hogy tegnap, Arany János szültésének évfordulóján, a kösz-szolgai tévécsatornákon több előadó és színész mondta el, hogy az ő repertoárjukon, versben és dalban dolgozták fel az Ágnes asszonyt, és egyikük azt tudta mondani, hogy ő szintén a mee too-ra építi az előadásmódját. Mert Ágnes asszonyt „bizonyára verte a férje, azért gyilkoltatta meg a szeretőjével.” Így lehet reklámkampányt építeni, belecsimpaszkodva egy világmozgalomra. „Oh! irgalom atyja, ne hagyj el!” nfl