HAVAS (A)PÁLYA. Az illető személlyel kapcsolatban elmaradt a DAGÁLY. Értem ezen azt, amikor a zaklatási izé egyre dagad, dagad, s végül apadni kezd, s miután már a földön fekvő emberbe még kettőt belerúgtak, elfelejtődött az egész. A Havas a pályán műsor „sztárja” esetében, rögtön a startnál kisodródott a havas pályáról a sztori. A „tanár úr” nem volt már elég érdekes a korábbi, meglepő és felzaklató zaklatásos mese után, tehát szépen elsiklott a leállósávon. A magam részéről, bár nem ismerve a felkavarodó fekália minden árnyalatát, s nem is vagyok híve a „tanár úrnak”, mégsem is hiszem, hogy amit ő tett (ha tett), arra a zaklatás a megfelelő szó. A nyelv, lévén élő, folyton változik, egyes szavak ereje elgyengül, más szavak jelentése fölerősödik: amit ma „zaklatásnak” mondanak, az 20 évvel ezelőtt még „nyomulás” volt. S nem menve történelmi távlatokba: de a titkárnő Gogolákné fél lábszárig érő szoknyája „a hanyatló nyugat” szexuális beáramlása volt, aztán a „Virág elvtársék” világára rárúgta az ajtót a beat szexuális forradalma, a mini szoknyával. De ha ma a titkárnőt miniben megerőszakol a főnöke, rögtön jön a demagógia: megérdemli, mért volt úgy öltözve. Havassal kapcsolatban elállok a minősítő szavak használatától, mert annyira szánalmas és nevetséges volt az Egyenesben előadott szereplése, hogy az már-már rokonszenvet is kiválthat, hiszen ki ne sajnálna meg egy embert, akinek viselkedése és szellemi színvonala kábé a 7 éves kölyök szintjén van – de visel hozzá egy elnyűtt öregember arcot. Ha nem láttátok a tegnap esti ismétlést, nézzétek vissza a neten a keddi adást, nehogy a mai jegyzetemet gonoszkodásnak véljétek. Rögtön szembe tűnik, ahogy a forgószéken ide-oda billeg nyeglén, néha még a nyelvét is kiöltve, szinte várnád, mikor szól rá Kálmán tanárnő, hogy: Havas, ott az utolsó sorban, ülj rendesen, mert szétültetlek! A műsorvezető első kérdésére, hogy volt-e zaklatás, az a válasza, hogy nemrég olvasott egy vámpíros könyvet. És így, 20 percen keresztül. Megtudtuk, hogy ő bizony 27 könyvet írt, és az alapkérdésre való sokadik visszérérésnél, hogy zaklatott-e már nőket, az volt a válasza: „mucika, úgy nézek én ki?” No, itt álljunk meg egy polgári szóra. A mucikázás még bele is fér a figurába, de hogy valakit a kinézése szerint ítéljünk meg, az már Kende Péternek sem jött be, amikor egy hasonló műsorban azt mondta, hogy XY jelölt azért sem lehetne köztársasági elnök, mert látszik az arcán, hogy zsidó. Nem gondolnám, hogy helyes valakit az „úgy néz ki” szerint besorolni, akár fajilag, akár vérmérsékletileg. Erre egy látszólag meglepő argumentumot hozok. Évek óta foglakozom a ma is aktív 4es úti prosti-sorozatgyilkossal, van a fiókomban erről egy regényem is, és novellám is jelent meg ebben a témában, az ÉSben. Sok mindent el is olvasva a sorozatosokról tudtam meg, hogy másfél évszázad után, a DNS-ből kiderült, hogy Aron Lechmere Kazminszky volt a Hasfelmetsző Jack, aki a korabeli személyleírás szerint jellegtelen arcú, szőke figura volt – mégis elég erősen „zaklatta” a nőket. De lehet ez fordítva is, hogy valaki szexuális ragadozónak néz ki, miközben impotens, vagy – ami még rosszabb – nős, és papucs alatt tartja a felesége. Tehát ne AZÉRT fogadjuk el Havas ártatlanságát, mert „nem úgy néz ki.” A rém unalmas beszélgetésből egyedül annyit tudtunk meg, hogy Havas vámpíros könyveket olvas, tehát visszavonom a fenti állításomat, hogy a 7 évesek szellemi szintjén van, mert ilyen könyveket (tisztelet a kivételnek) onanista kamaszok olvasnak, tehát a „tanár úr” már azon a fejlettségi szinten lehet. nfl
2018.01.06. 08:25 calvero56
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kanadaivadon.blog.hu/api/trackback/id/tr3113553519
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.