K É T E Z E R H A T október 23. Aznap valahova mentem, már nem emlékszem, hova. Az utcára érve távoli üvöltözést hallottam. És mintha lövés dördült volna, de az olyan valószínűtlennek tűnt. Van valami túlvilági abban, ha egy városban lövés dörren. Mert a város majdnem olyan, mint az afrikai őserdő, abban mindenképpen fennáll a hasonlóság, hogy beláthatatlan a mérete. És a városban hálistennek le se szarják azt, hogy ki a szomszédjuk, nem törődnek vele, tehát nem is pletykálkodnak úgy, mint falun. Csak egy lövés szólt, aztán a várost ismét körülölelte a csend. De ez a csend fertőzve volt motorbúgásokkal, fékcsikorgásokkal, szirénák sivalkodásával. Valahol villamos csikorgott. Egy autó dudája visszabégetett.
Az utca szinte kihalt volt, ami nem megszokott ebben a nagyvárosban. Egy kutya nyikkant valahol, olyan hangon, mint egy autó riasztója. Valaki oldalba rúghatta, hogy takarodjon. Már láttam is, felém loholt, gyenge volt, reszketeg. Amikor közelebb ért, farkát a lába közé húzva, nagy ívben kikerült engem, és tovább loholt, mint akinek sürgős dolga van valahol. Ismét lövés dörrent, majd még egy, úgy szólt, mint a petárdás szilvesztereken. De ez a csekély hasonlóság menten szertefoszlott, amikor valahonnan jajszó hallatszott. És akkor kiértem a Kiskörútra, a háborúba.
Az utca fölött füst gomolygott. Emberek rohantak egymást taposva. Kisebb csoport a járdán tipródott, rendőrök gyűrűjében. A másik oldalon a rendőrök voltak gyűrűbe fonódva, és azt kiabálták: „sün!” A füstből is rendőrök tolakodtak elő, fejükön sisak, rostélyuk átláthatatlan. Kezükben hajlékony acélrúd. Egy nőt vonszoltak, mint valami bornyút: a nő sivalkodott, karmolta a sisakok rostélyát, beleakadt a körme, mind felszakadt a körme, ömlött alóla a vér. A nő ekkor már sokkos állapotban volt. Oldalba csapták az acélrúddal, erre elhallgatott, s a rendőrök tovább vonszolták, és eltűntek vele a füstben.
Könnygáz robbant a közelemben, taknyom-nyálam egyben, ismét lövés: egy fiút gumilövedékkel találták el. Ömlött arcából a vér – már ami az arcából megmaradt – a szeme helyen piszkos-vörös üreg tátongott. A meglőtt fiú oldalt kinyújtva, le-föl mozgatta a karjait, ahogy régebben az utcai kutakból szivattyúzták a vizet. Aztán elindult vakon, és csak csapkodott, ahogy a csirke csapkod, ha a fejét levágták. Olyan sok hihetetlen dolog halmozódott egymásra, hogy már nem is emlékszem mindenre, csak arra, hogy én is elindultam a füstben, átléptem egy földön fekvő, nyöszörgő emberen. Alig láttam valamit a füstben, és folyton beleütköztem valakibe. Egyikükre rá is léphettem, mert puha volt, és halkan felnyögött a talpam alatt. Erős hányinger tört rám, görcsösen rángatózva okádtam, és amikor felegyenesedtem, láttam, hogy egy egyenruhás rám fogja a puskát. Az ágyékomra célzott. Elé kaptam a kezem, ahogy az férfiember a tökön vágástól védekezik. Erős ütés a kezemen, nem néztem meg rögtön, rohantam. Távolabb már csendesedett minden, és kihallatszott az egyik pubból a Guns ’N’ Roses dala: Welcome to the jungle.
