FABRICIUS GÁBOR, Más bolygó. Ez tényleg az. Ez a regény nagyon szépen találta meg az „észak-nyugati” átjárót az onanista-értelmiségiek kényeskedő hangja, és a nyersrealisa hétköznapiság között, mely hangokon leghangosabban szól a hazai kánon. Fabricius hangja egyszerre kimunkált, és adja a most születő gondolatok spontaneitását. Azzal RÉSZBEN vitatkoznék, amit a fülszöveg állít, hogy hasonlítana Kerouac-hoz, mert az amcsi beatnik rohanó stílusával szemben Fabricius tétovábban meséli a történetét, és meg-megállva mereng a rendszerváltás-kori- és a mai közélet mocsara fölött. És nem sajátja az a görcsös mítoszteremtési kényszer sem. Mindenesetre Fabricius lesz az idei kedvencem. Fenti állításomra, hogy mennyire megtalálta a két véglet közötti hangot, két rövidet idézek, ez az egyik: „A szabadság csak addig volt kérdés, amíg tiltották, mióta van, mindenki szarik rá. Pedig az már nem szabadság. A szabadság mindig a tudatánál van, és rendszerbe van szedve.” Igen, néhol egész jól lekoppintotta a kerouaci hangot, a nyugatra utazó, jointozó fiatalokat, aki nem Nyugatra, hanem Csalódásba érkeznek. Kerouac is keletről utazik nyugatra a 66-os úton, csakhogy az a kelet nem ilyen lábszagú kelet, ahonnan a regény fiataljai utaznak, és az a nyugat is egész másmilyen. Azt már magam teszem hozzá, hogy ennyi év után most is mindenki menne már innen, erről a vadkeletről, de fosik megkapni a távolság üveggolyóját. Mert itt is csak üveggolyókat kaphat, ha csak azt is el nem einstandolják tőle a bal-, vagy jobboldali tolvajok (a jelek szerint most pár évtizedig az utóbbi várható).
És a másodszor is szárnyat iDézek a malacra: „A jugókra gondolok, akiket éppen most bombáznak, háromszázhetven kilométerre attól a helytől, ahol épp kellemesen bebaszok, de viszonylag gyorsan túlteszem magamat az ügyön, elvégre tömeggyilkosságról van szó.” Az idézett gondolat átvezet egy másik témához. Tegnap láttam a tévében: négy színész beszélt arról, miként épül be a játékukba az aznap. Szervét Tibi nagyon jó dolgokat mondott, híven igazolva azt a sokszor hangoztatott véleményemet, hogy ő a legokosabb magyar színész, és csak kicsit árnyalja a képet az a régebbi tapasztalatom, hogy ő rúgja legerősebben maga alá a partnert, csak használva őt, s nem játszva vele. (Bár a tegnapi színházi sorozatban már nem csak szakmailag volt rendben, de ennyi év után azt is megtanulta, hogy partner nem élő emberkellék.) És még mindig a Fabricius idézetből kiindulva, s összekapcsolva a második témával: Miskolcon Három nővért játszottam amikor – magyar támogatással – megkezdődött Szerbia NATO-bombázása. És hogy miként épült be az aznapi játékomba, azt magam nem tudhatom, ahogy egyébként sem tudom, de biztosan beépül - - - ám a Mását játszó Kerekes Viki mondta az előadás után, hogy azon az estén gyújtóbombák villantak a játékomban. nfl
