KI A ZSIDÓ 2. és KI A ROMA? A múltkori jegyzetem után két kedves ismerősöm kommentpárbajba kezdett, és kivételesen mindkettejük érvelésében találtam igazságot. (Aki nem tudja, miről van szó, lapozzon vissza a múlt heti KI A ZSIDÓ című jegyzetemre.) Egyfelől, ha betegség torzít el egy arcot, azt valóban nem elegáns szóvá tenni. De ha a torz gondolatoktól olyan az arc, amilyen, akkor meg mért ne. Mindenki látott már olyan arcot az utcán, villamoson; és első gondolata, hogy: ettől aztán nem vennék autót, vagy evvel nem ülnék le vacsorázni. Magam a múltkori jegyzetemben azért nem hoztam szóba K. arcát, mert nem az arcával volt bajom. Nem gúnyolódunk mások testi hibáin. (Ehhez képest a február 8.-ai egyik műsorban, a raccsoló humorista Schmidt Mária szemtengelyén gúnyolódott. Még jó, hogy HIBÁTLAN beszéddel. Most már a régi magyar mondást ki lehet tágítani: a másik oldal SZEMÉBEN meglátja a szálkát, a saját oldalában a gerendát se. K.-nél nem az arcizmokkal volt baj, hanem amit a múltkor állított.) De szálljunk le erről. Ahogy a múltkor, úgy most is igyekszem nem egyoldalúan nézni ezt a kérdést, és néhány rövid történeten keresztül, különböző szempontokat mutatok be.
Először két világirodalmi -, és egy filmes példa. Cioran, aki Romániába született, szimpatizált a Vasgárdával, voltak antiszemita kiszólásai, majd emigrált, s lett a világháborúk szünetében egy nagy francia író. De a 90-es években „az európai értelmiség, aki a 30-as években még elnéző volt a születendő nácizmussal” (idézet Kunderától), az író 96-ban bekövetkező halálakor egy szót sem ejtett az írói munkásságáról, a nekrológban is az ifjúkori botlását olvasták a fejére a koporsója felett (noha az író a halála előtt maga is bevallotta, hogy hibázott ifjú korában. Ha hiszünk a Jobbik evolúciójának őszinteségében (?) Cioran-nak is elhihetjük ezt). Majdnem hasonló eset a személyes kedvencemmel, Céline-el is, aki Semmelweis-ről írta a doktori disszertációját (!), de később egy ízléstelen cikket írt Anna Frankról, amiért majdhogynem a vérét vették (ez ügyben joggal). De lehet-e valóban antiszemita az, aki Semmelweis-szet tartja orvosi példaképének? Egy egész írónemzedék tanult az UTAZÁS AZ ÉJSZAKA MÉLYÉRE című regényén, már 1976-ban magyarul is megjelent (!), aztán a kétezres évek elején Szávai János újra lefordította, s így már mindenki tudhatta, hogy az esetleges beszólási dacára ő volt a 20. század egyik legnagyobb írója. (Ez két külföldi példa. Tudunk ilyent magyarban is.) Persze feltehetjük mindkét esetben a kérdést, hogy két ilyen zseniális koponya hogyan dőlhetett be egy gyilkosan nacionalista eszmének, fiatal korában. De veled nem fordult még elő, hogy idősebb korodban megláttad a fiatalkori szerelmedet, vécérolnikkal a hóna alatt kijönni a közértből, és nem kérdezted meg magadat: hogyan szerethettem annak idején ezt a nőt (ha nő az olvasóm, tegye át férfiba)?! És most fordítsunk a képleten: Fellini A HOLD HANGJA című utolsó filmje viszonylagos sikertelenségekor azt nyilatkozta, hogy „a hollywoodi bankár bagázs” taposta el a film sikerét (ami erős képzavar, mert Hollywood nem a bankárjairól ismert- - - egyébként, saját fülemmel hallottam hasonló mondatot Kusturicától, Mokra Gorán, AZ ÉLET EGY CSODA bukása után). Nos, erre szokták mondani, hogy kódolt zsidózás. És arra is szokták manapság mondani, ha valaki Sorost bírálja.)
Könnyítek a téma hangnemén egy anekdotával, és két személyes élménnyel: 1. A hetvenes évek elején a tévé élére új elnököt neveztek ki; egy rosszarcú, torz figurát. Latinovits ott ebédelt a tévé éttermében, amikor bejött az új elnök, és leült egy közeli asztalhoz. Erre L. odafordul a másik asztalnál ebédelő ismert színészhez, és jó hangosan megkérdezi: „Ez meg ki?” Mire súgva szól vissza a másik: „Ez az új tévéelnök.” Mire L., még hangosabban: „Az rendben- - - de hát itt emberek esznek!”
- Főiskolásként volt egy kellemetlen élményem, ami mélyen belém égett. Tél volt, éhes is voltam, s úgy ültem le a menzára kajálni, hogy elfelejtettem levenni a sapkámat. Erre egy kolléga átszólt a harmadik asztaltól: „Zsidó vagy?” Szétnéztem, nem tudtam kihez beszél, erre még hangosabban jött a kérdés, most már célzottabban, hozzám: „F., zsidó vagy?” „Tudtommal nem”, válaszoltam szégyenlősen. Akkor vedd le a sapkádat evés előtt. Nos, ez a megszégyenítés megtanította velem, hogy evés előtt, a keresztény illem szerint, ajánlatos levenni a sapkát. Főleg, ha olyanok között vagyok, akikből pár év múlva a miép regrutálódott.
- És most is név nélkül: egyik volt barátom állandóan „zsidózott.” Fordítottan: állandóan ezzel dicsekedett, mintha a származása valami érdem, vagy kitüntetés lenne. Amúgy, szerettem a becsületességéért, már amennyiben a lustaságot nem tartjuk becstelenségnek. De kénytelen voltam annak tartani, mert mindig trehányul végezte a rendezői munkáját. És, mondom, állandóan „zsidózott”. Ha azt kérdeztem tőle, hogy: „Szerinted milyen napra esik idén a karácsony” rám nézett, mintha valami elképesztő képtelenséget kérdeztem volna, kihúzta magát, és azt válaszolta: „Zsidó vagyok.” Szinte minden kérdésemre ez volt a megoldó képlete. És amikor megkértem, hogy „ne zsidózzon már annyit”, megharagudott, és a hátam mögött – visszahallottam – le-antiszemitázott.
Én kerülöm, hogy kimondjam ezt a szót, nem azért, mert le kellene halkítanom a hangom, hanem engem nem érdekel, ki milyen fajta- - - s most jő egy vastag közhely: csak rendes ember legyen. S miközben ezt írom, a háttérben a tévé beszél a senkinek, és Oláh Gergő már negyedszer mondja, hogy ő cigány. Miközben nekem azt kell mondanom, hogy ő roma, de ha az Oláh cigány, akkor ki a roma? Szóval, hogy van ez? nfl
