REMEGE egy alkoholista epizodista volt. Nincs több „ista” – kommunista nem volt, hogy miért, arra a mai jegyzetem végén kapunk választ. Mármost ez a Remege, ha nem ivott, remegett, innen volt a neve is, amúgy Remete Karcsi volt a rendes neve. Többször esett le magas helyekről, egy esetben az ablakból is kibukott a harmadikról, de hát a színész több életet él, tehát több halált is kell halnia. Történetünk napján, a hetvenes évek végén, egy határon túli városban tájoltunk, mely adott esetben az anyaország volt, tehát ahhoz a városhoz képest, ahol Remege játszott (mellesleg, én is), határon kellett átlépni. Ennyi a sztori expozíciója. Mondom: ez a Remege, ha nem ivott, remegett, ha ivott, szeretett beszólogatni, s tette ezt arisztokratikus magázással és önözéssel. Nem durván, inkább mondhatni, kedves arccal mondta például a vécén a saját farkának: „Uram, feltűnés nélkül jöjjön elő a sliccen át, nem baszni köll”. És amikor egyik alkalommal lekéstük a tájbuszt, és én arra vállalkoztam, hogy saját kocsival utazzunk el a tájelőadás helyszínére, Remege is bekérte magát hozzám, s bár ott büdösödött a szesztől rendesen, magammal vittem. Ahogy a határra értünk, s odalépett hozzánk a pecsételő rendőr, Remege kedves arccal megdicsérte a vállpántján csillogó csillagokat: „Milyen szép csillag van az ön ruháján, biztos úr!” Mire a rendőr: „Ez nem kocsma, ez a határ!” Mire Remege, hótt szelíden: „Persze, tudom, nem kocsma, máskülönben rendelnék magától egy sört.” Erre aztán a rendőr, akinek, miként említettem, több csillag is csillogott a vállpántján, a válltömésénél fogva rángatta ki a kocsiból a Remegét, és mint a kecskét, úgy vezette a bódé mellé, ahol jobb belátásra bírta azáltal, hogy egy jobbegyenessel a betonra küldte. A bódé melletti kis asztalnál pedig ült két másik egyenruhás, akik fölnéztek a kávéjuk mellől, s jóindulatú semlegességgel figyelték Remege megverését, mint a holland békefenntartók a srebrenicai népirtást.
Remege feljelentést tett, de elbukta: a rendőrt felmentette a bíróság, hiszen egyik hatalmi ág ritkán hoz elmarasztaló ítéletet a másik felett (tudjuk ezt az izsáki esetből is).
Aztán egy nap látom ám, hogy ott ül a Remege a színházi büfében, előtte a jól megszolgált söre, kezében a Magyar Szó, nádkeretes újságtartón (konzervatív büfé volt)- - - és akkor a Remege kivette a lapból a kommunista mellékletet, a hóna alá csapta, és azt mondta mélyen zengő hangján: „Uram, ön most jön velem a vécére”. No, hát ezért nem vették be a Remegét a párban. Meg, mert nem is akart belépni soha. nfl
