KARÁCSONY, pizsamában bóklászom a lakásban, bekapcsolom a tévét és átpörgetek több tucat csatornát. Szappanoperák családjai veszekedtek egymással, a műsort néha karácsonyi reklámok szakították meg, ahol viszont a családok nevetnek és boldogok, és már csilingel kint a piros pizsamás apóka. A másikon az Abba nem hagyja abba a Merry Christmas-es vernyogást a szeretetről, s hogy még takonyabb legyen, diszkós átiratban. Gyorsan váltok csatornát, mielőtt kidobnám a taccsot. Ott Bob Dylan énekel a tamburás emberről, 1964-es felvétel, a newport-i fesztiváltól, amikor még senki nem ismerte ezt a kis ványadt estű tamburást; szája előtt a szájharmonika, mint lónak a zabostarisznya. Ettől nem leszek zabos – szeretem ezt a figurát. Mégis kikapcsolom a tévét, és egy ideig a patkányszínű képernyőt néztem. Gyerünk írni! mondom hangosan, és nagyot ütök a fejemre, mint mikor valaki a tévé tetejére csap, hátha attól megjavul a kép- - - Bár ez a hasonlat elárulja, mily öreg vagyok, mert az a hetvenes években volt, hogy a régi Orion csak szovjet hómezőt adott.
Aztán elmúlt végre a karácsony, a vén apóka elhúzott végre, vissza, Lappföldre. Most egy évig nyugtunk lesz tőle. Nem rázza a szaloncukron hizlalt seggét az áruházak bejáratánál, gépi hangon danolva a dzsinglbelzt. Most már a hajléktalanok is hiába veszik fel a zsaroló-kolduló ünnepi tartásukat, elmúlt a szeretet évada, most majd felgyújtják őket a padon, ahol újságpapírral takarózva éjszakáznak. Kesergett a nép, hogy nem fehér a karácsony, miközben álságos vigyorral vették át az ajándékot („óóó, pont ezt szerettem volna, honnan találtad ki”). Aztán az ünnep elmúltával odalökték az asszonynak: vidd a padlásra, ne is lássam. Vagy jobb esetben azt a zöld fazekat visszacserélte elektromos vécékefére. A zsebtolvajokra is ínséges idők várnak jövő karácsonyig, ne sajnáljuk őket, bár ők szezonmunkások, és a létfenntartásukért küzdenek. Szemben azokat a fehérgallérosokkal, akik megszabadultak erkölcsi gátlásaiktól, hiszen a kormányfő is megmondta, hogy most az ő tőkéhez juttatása jövend el. Ma már nosztalgiával nézünk kilencvenes évekre, amikor gyanús bizniszek virágoztak, politikai és családi bűnszervezetek fonódtak össze – de az csak bemelegítés volt a mai majmolós korszakhoz. Az akkori olajszőkítők most együtt utaznak a Fideszes neo-arisztokráciával, telelni Tenerifére, persze nem a halandókkal együtt, hanem a gép luxus részlegében, mert ők ugye nem átlagemberek, nekik jár az, ami a turistáknak nem, velük még a gép se zuhanhat le. (A jegyzetíró kommentje: Nem a lófaszt, tegnap például Szocsiban az orosz maffiások az első osztályon utaztak s zuhantak le, és persze ártatlan kórustagok is, akikért kár, mert ők csak a másodosztályon voltak). „Mily fájdalom”, sóhajtanak mélyet a gazdag neo-arisztokraták, „legközelebb csak jövő karácsonykor vehetjük fel azt a több tízmilliós év végi jutalmat.” De nem görcsölnek, hiszen a párt, a mindenkori és minden oldali, vigyáz rájuk. És az ügyészség szeme is ott van, hogy minden gyanús ügy tengerszem tisztaságúnak látsszon itt az ormánykormányban. Amikor Zimbabwében, a Kariba-tó közelében bivalyra vadásztunk, és a szafari egy nagy nádas mellett haladt el, s bent elefántok törtettek, és amikor megérezték a szagunkat, csak a nádasból fölfelé kígyózó ormányaik látszottak ki- - - Úgy szimatolják ki a mai hatalom kegyeltjei is, hogy hol van valami zsákmány, amit az elefántok ormányát is leköröző érzékkel szagolnak ki, s legelnek le. De amikor az ellenzéki vezér azt mondja, hogy ha majd ők ismét hatalomra jutnak (nevetés az erkélyről), akkor majd elszámoltatják ezeket, nos, miután legyűröm a röhögésemet, azt üzemen ennek a pojácának, hogy egyúttal majd az ő elszámoltatásuk ideje is eljövend, hogy mit lopott el az ő előző ormányuk- - - bocs, elütés, kormányuk. Mert ők még a rendszerváltás előttről tanulták meg kiszagolni a zsákmányt, miként az elefántoknál is ősibb ormányosok: masztodonok és mamutok. Nem ismétlem hát a régi nótám, hogy mennyire mellé ment az emberi evolúció, hogy a majmokból lettünk s nem az elefántokból, melyeknek sokkal magasabb az erkölcsi nívója, és a szaglószervüket sem a zsákmány kiszagolására, sokkal inkább a gyűlölt emberi fajtól való menekülésük érdekében használják.
A hajléktalanok pedig, melyek békés űrlényekként szállták meg a karácsonyi csili-vili várost, most visszamennek a parkok padjaira vagy a városszéli erdők bádogkunyhóiba, a szabadságba. (Folytatás holnap reggel 9-kor) nfl