AZ ÉN (B)IRODALMAM. Amióta elvesztettem az otthonomat, könyvek között, az irodalomnak élek. Ez nem igaz, hogy mennyire igaz: vannak determinált írói sorsok. Ott van mindjárt (figyelem: gyors önirónia érkezik a külső kettesen): Puskin, Lermontov, Dosztojevszkij és még vagy harminc nagy orosz, akik hozzám hasonlóan száműzetésben voltak. Ez lett a hívatásom, és ennek érdekében naponta 10-12 órában foglakozom irodalommal: írok, olvasok, képzem magam. Mert nyolc megjelent könyvem után jöttem rá, hogy fogalmam sincs arról, mi az irodalom, nem tudtam megkülönböztetni a jót a rossztól: Coelho hazug mondatait jónak tartottam, egészen addig, amíg Céline és Háy meg nem mutatták nekem az irányt. Az, mondjuk, jót tesz az önérzetemnek, hogy már ötödször hozott tőlem novellát az ÉS. Korábban ritkán voltam olvasója, mert például abban a nagy tekintélyű körúti színházban, ahol négy évig hánykolódtam, mint holtágban a szemét, pillepalack, egyéb, csak a Népszavát fizette elő a titkárság s tették ki a hullaszínű márványasztalra, mert ahhoz a hullaszagú színházhoz ez a lap illett. De más színházakban sem fizették elő, talán csak a nyíregyháziban, huszonöt évvel ezelőtt, amikor még az volt az ország egyik legjobb társulata (87-ben a Kritikusok Céhe az Év Társulata-díjat adta, csak aztán a Schlanger szétrohasztotta az egészet, amikor 90-ben művészeti vezető lett, és pl. kirúgta a zseniális Bertók Lajost, mert többet ivott, mint ő). És azért is mellőztem az ÉSt, mert a jobboldali média lekicsinylő szavakkal szólt róla, miközben rendszeresen itt publikált a kedvencem, EP. Egyszóval, jó érzés nekem ebben a lapban megjelenni, még ha egyesek meg is vetnek érte. Amúgy is magányos kívülálló voltam, vagyok s leszek, a nevemet sem tudják, csak a kitaláltra emlékeznek, akik esetleg olvasták benne valamelyik novellámat. Ha nem rosszhiszeműek, még azt is mondhatják: ez a magányos kívülálló milyen kegyetlenül lát rá a társadalom és az emberi érintkezés visszásságaira. És hogy ez a pasi látványosan kivonult a társadalomból, miközben rá kellene jönnie, hogy nem a társadalom, hanem önmaga foglya volt mindig. nfl
